Te + Én

Így ne hízz el a boldogságtól!

Sok testsúlygyógyász már megerősítette, hogy átlagosan évi 1,8 kilóval mutat többet a mérleg azoknál, akik boldogok és szerelmesek. De hogyan lehet elkerülni a boldogság okozta „úszógumikat”?

Mindig furcsálltam, hogy párok, akik kapcsolatuk kezdetén még csinosak és vékonyak voltak, néhány év, vagy akár már a házasság után miért bővelkednek a plusz kilókban. Már nem kell keresni az okokat, mert bizonyított tény, hogy a boldogságtól hízni lehet. Kutatások szerint, amíg évente 1,8 kilót szednek magukra azok, akik boldog párkapcsolatban élnek, addig ez a kapcsolat első hét évében 6,5 kg-ra emelkedik. Főként a komfortzónának számító harmadik év után szalad felfelé a mérleg nyelve. Érdekesség, hogy amikor a nő hízni kezd, az esetek felében a férfire is gyorsan felszaladnak a kilók. Vagyis a párok 62 százaléka közösen hízik: ez azt jelenti, hogy az egyik fél hízni kezd, és a másik átveszi a rossz szokásait, és onnantól egyszerre gyarapodnak.

hízás1

Nagyon nem is kell tudományos magyarázatot keresni a jelenségre: amíg csak keresgéljük a nagy őt, mindent megteszünk, hogy tökéletesnek látszódjunk. És, amit megtaláltuk, már könnyebben mondunk le az edzésről, vagy kapunk be este egy pizzát, hiszen mindent a szerelmünkkel tehetjük meg. Azért erre a jelenségre is van megoldás.

Az otthoni főzés hangulatos, és meghitt. Ha szeretitek az időt a konyhába tölteni, nem kell lemondani róla, csak válasszatok egészséges ételeket. Lazacot, csirkét, salátát, vagy most épp szezonja van a cukkininek és a grill ételeknek. A súlyotok megtartása – ha még nem jelentkezett a hízás – az odafigyeléssel kezdődik.

A sportról sem kell lemondani, ha te jógáztál, ő meg focizott, akkor hangoljátok az edzéseket közös időpontba. Vagy olyan edzést is nézhettek, amit közösen végezhettek, esetleg nem is edzésnek minősül. Lehet az egy biciklis kirándulás a közeli erdőbe, vagy csak egy kellemes túra a hegyekbe.

Fotó: iStock.com/bernardbodo

Fotó: iStock.com/bernardbodo

Legyen kitéve a lakásba olyan közös képetek, ami a megismerkedésetek elején készült. Nyugodtan hozd szóba, hogy mennyire jól néztetek ki akkor, és akár motiváló ereje is lehet a képnek. De tükrök is legyenek a lakásba. Sok és nagy! Ha pedig már minden hiába, és megjelent rajtatok a boldogság háj, akkor az a jó hírünk van, hogy a párok nem csak a hízást, de a fogyást is közösen szokták végezni. Abban az esetben, ha mind a ketten rászánták magukat.