Te + Én

Nem az érzelmektől kell félteni a gyereket, hanem attól, ha nem tudja őket kezelni

Mindannyian féltjük a gyerekeinket, nem szeretnénk, ha bármi rossz történne velük. Ugyanakkor minden jó szándékunk ellenére sem tudjuk kivenni őket ebből a világból, és egy rózsaszín buborékban megóvni őket minden nehézségtől – nem is kell.

Ahogy mi felnőttek megküzdünk a mindennapjaink feszültségeivel, a családon belüli konfliktusokkal, a folyamatosan felmerülő problémákkal, úgy a gyerek is átérzi a mi érzelemvilágunkat: tudja, ha feszültek, szomorúak, dühösek, fáradtak vagyunk. Ám nemcsak érez velünk együtt, de szép csendben azt is figyeli, hogyan reagálunk bizonyos helyzetekre, mik a megoldási mintáink, amiket alkalmazunk, majd el is sajátítja ezeket, anélkül, hogy erről szólna nekünk. Így aztán akkor is „nevelünk”, amikor nem áll szándékunkban.

Fotó: iStock.com/shironosov

Fotó: iStock.com/shironosov

A burok kiszakad

Ahogy mi szülők nem élünk egy távoli, másik bolygón, ahol az égvilágon semmi nehézségbe nem ütközünk, úgy a gyerekünknek sem kell ezt kívánnunk. Természetes, hogy óvni akarjuk mindentől, de ez egy lehetetlen feladat. Megtaníthatjuk a biztonságos közlekedésre, a testi-lelki önvédelemre, igyekezhetünk kizárni a rossz embereket, a rossz műsorokat, a kéretlen tartalmakat, de a gyerekünk egy nap óvodás, iskolás lesz, és legkésőbb ekkor a valódi világba csöppen. Akkor teszünk jót, ha megtanítjuk ebben elboldogulni, hiszen akkor is itt kell élnie, ha mi már nem leszünk. Dolgozhatunk azon, hogy a gyereket semmilyen negatív hatás ne érje, de már az ezen történő stresszelésünk is negatív hatás, amit a gyerek igenis érzékel. Jobban járunk hát, ha a szokásosnál nem szorosabb  és szükséges védővonalak felállításán túl megtanítjuk őt arra, hogy felismerje és helyesen kezelje az érzelmeit. Ehhez persze először is jó példával érdemes elöl járnunk, azaz nekünk is fel kell tárnunk legalább magunk előtt, hogy milyen módon dolgozzuk fel a velünk történő dolgokat, mit kezdünk az érzéseinkkel, mire hogyan reagálunk.

Fontos az önismeret

Minden gyermek érez: éhes, fél, fázik, unatkozik, szeret, örül, dühös, csalódott, és még sorolhatnánk. Ahogy egyre nagyobbá válik, egyre többféle inger éri, sokasodnak az átélt  érzelmek, és elkezdi megtanulni hozzá a szavakat is, amikkel kommunikálhatja a szülei felé az igényeit, tapasztalatait. Nem  érdemes letagadni ezeket, és közölni egy esés után, hogy „nem is fáj”, vagy ha fél, hogy „nincs is semmi baj”. Számára nagyon is van, és akár segíthetünk is neki megfogalmazni, mi a baja, mit érez, és megoldási lehetőséget kínálhatunk. Semmi baj azzal, ha féltékeny, dühöng vagy fél valamitől, ilyenkor álljunk meg, és fogalmazzuk meg, mire utal a viselkedése, kérdezzük meg tőle, mit érez. Akár ilyen párbeszédről is szó lehet: „Úgy látom, most nagyon dühös vagy, amiért az a kisfiú előbb ért a hintához, igaz? Látom, legszívesebben toporzékolnál. Semmi gond, én amikor dühös vagyok, ezt szoktam tenni, hogy megnyugodjak.” S itt javasolhatunk valami módszert, amivel helyes irányban levezetheti a feszültségét.

Fotó: iStock.com/tatyana_tomsickova

Fotó: iStock.com/tatyana_tomsickova

Mutassunk példát!

Beszéljünk arról is, ha mi magunk vagyunk frusztráltak, szomorúak valami miatt, így példát mutatunk a gyerekünknek, és nem kell azt találgatnia, mégis miért vagyunk vele türelmetlenebbek a szokásosnál. Az „úgysem értheti, ez felnőtt probléma” csak leplet húz a nagyon is valós feszültségre, helyette nyugodtan valljuk be, hogy aggódunk a jövő havi fizetésünk miatt, vagy a munkahelyünkön megalázó helyzetbe keveredtünk. Ha nem tudunk beszélni valamiről, énekeljünk, rajzoljunk, színezzünk, gyurmázzunk, mozogjunk, játsszuk el plüssállatokkal, mit történt, vagy hogy mit érzünk, és keressünk együtt vigasztalást.

Segítség könyv formájában

Az önismeretet, az érzelmi intelligenciát már ilyen kicsi korban elkezdhetjük fejleszteni a gyerekünkben, hogy tudatosabb család legyünk, és könnyebben birkózzunk meg a nehézségekkel. Ezen dolgozik a szociális-kommunikációs nehézségekkel küzdő gyermekekkel és fiatalokkal foglalkozó Symbo Alapítvány, akik egy játékos könyv segítségével szeretnék megtanítani a gyerekeknek az érzelmek felismerését, kezelését.