Te + Én

Ezek lehetnek a jelei, hogy a párunk csak elvisel bennünket, nem pedig elfogad

Talán nincs is annál rosszabb, mint amikor egy olyan emberrel vagyunk együtt, aki csak tolerálja azt, amilyenek vagyunk, ahogyan viselkedünk, de nem képes elfogadni bennünket. Pedig az elfogadás jelentené a szeretetet, amit mindenki megérdemel. A párkapcsolatokkal foglalkozó szakemberek összegyűjtöttek néhány dolgot, amik azt jelezhetik, hogy a párunk csak elvisel bennünket, nem pedig elfogad.

A tolerancia fontos, viszont egy párkapcsolat nem épülhet arra, hogy elviseljük egymást, sokkal fontosabb az elfogadás. Mert míg az előbbiből inkább csak szomorúság származhat, az utóbbi jelenti az igazi szeretetet és az utat a boldogság felé a szakemberek szerint is. Íme néhány dolog, amik azt jelezhetik, hogy a párunk csak elvisel bennünket, nem pedig elfogad.

Fotó: iStock.com/YakobchukOlena

Fotó: iStock.com/YakobchukOlena

  • Nem igazán érdeklődnik a párunk az életünk iránt.
  • Nem érezzük egy csapatnak a párosunkat, sokkal inkább csak két ember él egymás mellett.
  • Állandó megjegyzéseket tesz a párunk a viselkedésünkre, amik főként kritikákból állnak.
  • A párunk inkább csak úgy sodródik a kapcsolatban, mintsem aktívan részt venne benne.
  • Csak a hálószobában érünk egymáshoz, különben nem is érezzük az egymás között lévő kapcsolatot.
  • Úgy érezzük, hogy hiába minden erőfeszítésünk, egyszerűen minden fölösleges, a párunk nem értékeli azokat.
  • A partnerünk nem tartja tiszteletben a véleményünket, a döntésünket, mindig minden úgy van, ahogy ő akarja.

Ha bármelyiket is megtapasztaltuk a kapcsolatunk során, érdemes lehet leülni és őszintén elbeszélgetni a párunkkal arról, ő hogyan látja a helyzetet, és változtatni. Törekedni arra, hogy mindketten elfogadjuk a másikat úgy, ahogy van, a megváltoztatás szándéka nélkül. Ez persze nem azt jelenti, hogy ne változzunk – de ne mindenáron, csak ha az számunkra is megfelel.