Te + Én

Egyértelmű jelek, hogy a párunk nem ért meg bennünket

Annak ellenére, hogy szeret bennünket. A szakemberek szerint ugyanis vannak olyan kapcsolatok, ahol a felek bár szeretik egymást és békésen eléldegélnek egymás mellett, mégis van egy dolog a kapcsolatukban, ami feszültséget okozhat, ez pedig az a helyzet, amikor az egyik fél nem érti meg a másikat. S ez bizony megakadályozhatja a boldogságukat, nem is kicsit, hiszen a megnemértettség miatti feszültség idővel csak fokozódhat. S hogy ez így van-e a mi esetünkben is? Mutatjuk: ezek lehetnek az egyértelmű jelek, hogy a párunk nem ért meg bennünket.

A kulcs természetesen az őszinte kommunikációban rejlik, illetve abban, hogy a felek képesek egyrészt elmondani az érzéseiket és a gondolataikat, másrészt hogy tudnak hallgatni is, vagyis meghallgatják a másikat. A felismerés pedig már fél siker, ha észrevesszük, hogy nálunk is ez lehet a probléma, tehetünk ellene. Mutatjuk: ezek lehetnek az egyértelmű jelek, hogy a párunk nem ért meg bennünket.

Nem észleli az érzéseinket

Naponta sokféle érzelmet tapasztalunk magunkon, s ezeket az érzelmeket a párunknak észre kellene vennie. Vagyis meg kéne látnia, ha szomorúak, boldogok, feszültek, idegesek… stb. vagyunk, és meg kellene kérdeznie, mi a baj, segíthet-e, vagy részt vennie az örömünkben. Ha ez rendszeresen elmarad, ott probléma lehet egymás megértésével.

Fotó: iStock.com/domoyega

Fotó: iStock.com/domoyega

Rendszeresen megkérdezi, hogy miért

Amikor nem értjük, hogy mi miért történik, megkérdezzük. Ha a párunk nem ért meg bennünket, nem érzékeny a mi érzelmeinkre, gondolatainkra, viselkedésünkre, akkor ő is megkérdezheti, hogy miért történt ez vagy az. S ha ez naponta többször is megtörténik, valószínűleg nem ért bennünket.

Nem tud beszélni a gondolatairól, érzéseiről

Vagyis nemcsak hogy nem veszi észre, mi mit gondolunk vagy érzünk, de a saját érzelmei és gondolatai kifejezésével is bajban van – inkább a szőnyeg alá söpri ezeket, és más, kevésbé fontos dolgokat helyez a középpontba.

Távolságot érzünk kettőnk között

Hiába szeretjük egymást, és tudjuk, hogy a hétköznapok is könnyeden telnek együtt, mégis úgy érezzük, mintha távolság lenne kettőnk között. Mintha lenne valami, amit nem osztunk meg egymással – és talán van is, már ami az érzelmeket, az összhangot illeti kettőnk között.

Más érdeklődési kör

Az még nem baj, ha más dolgok érdekelnek bennünket. Az egyikünk fest, a másik autót szerel a szabadidejében. Az már inkább probléma lehet, ha nem is érdeklődik a párunk a mi hobbink iránt, nem érdeklődik, vagy nem is érti, nekünk az miért lehet fontos.