Te + Én

Szakértők szerint ezeket a dolgokat hanyagoljuk az első randin

Az ismerkedés fázisa mindig nagyon izgalmas egy kapcsolatban – de ahhoz, hogy legyen második randi, az elsőnek is jól kell sikerülnie. Párkapcsolati szakértők szerint az alábbi dolgokat most már tényleg hanyagoljuk az első randik során, mert ellenszenvet válthatnak ki a partnerünkből, és akár a következő találkát is meghiúsíthatják.

Ez nem egy állásinterjú!

Tehát ne is kezeljük úgy – az első randi lényege az, hogy jól érezzük magunkat együtt, és megtaláljuk a közös hangot. Ha arra várunk, hogy a másik megfelel-e minden elvárásunknak, illetve mi próbáljuk őt lenyűgözni olyan dolgokkal, amelyekhez közünk sincs, az csak rosszul sülhet el a későbbiekben.

Felejtsük el az exet

Még véletlenül se hozzuk szóba egyiküket sem, hiszen ez azt jelentheti a partnerünk számára, hogy még nem vagyunk túl rajtuk – akkor is, ha mi már tudjuk, hogy ez nincs így. Az ex téma minden szituációban kellemetlen és kínos, ezért az a legegyszerűbb, ha teljesen el is kerüljük, és nem beszélünk a volt barátainkról.

Fotó:Freepik/freepik

Fotó:Freepik/freepik

Kérdezzünk

Ha mindig csak magunkról beszélünk, az olyan benyomást kelthet, mintha önteltek lennénk, és a másik egyáltalán nem is érdekelne minket. Figyeljünk arra, hogy kérdezzünk a partnerünktől, és érdeklődjünk az iránt, amit mesél. Így lesz a beszélgetés igazán kétoldalú, és így deríthetjük ki azt is, hogy tulajdonképpen illik-e hozzánk az illető, vagy sem.

Rakjuk el a telefont

Ha a telefonunk az asztalon van, és folyton nyomogatjuk, vagy csekkolgatjuk a különböző applikációkat, a partnerünk úgy gondolhatja, hogy nem érdekel minket eléggé – méghozzá teljesen joggal. Próbáljunk meg csak a másikra figyelni, ha már egyszer elmentünk vele randizni, pár órát mindenki kibír a mobiltelefonja nélkül! Még a cuki kutyás és macskás videók nézegetése is ráér néhány órát.