Te + Én

Innen tudhatjuk, hogy a párunk el tudja engedni magát mellettünk

Egy kapcsolatban nemcsak az a cél, hogy mi jól érezzük magunkat, hanem az is, hogy a párunk boldog legyen, és el tudja engedni magát. Hiszen ő legalább annyira fontos, mint a saját boldogságunk. Néha azonban nem egyszerű megmondani, hogy tényleg jól érzi-e magát mellettünk, vagy valamit eltitkol – ezek a jelek biztosan mutatják, hogy képes saját magát adni, és igazán el tudja engedni magát a kapcsolatban.

Mindig tudjuk, hogy érez

Egy ideális kapcsolatban soha nem kell elnyomnunk az érzéseinket. Persze ez nem azt jelenti, hogy mindent azonnal rá kell zúdítanunk a másikra – de ha a párunk igazán önmagát adja mellettünk, akkor tisztában vagyunk vele, mikor boldog, mikor haragszik ránk, és mikor nincs kedve beszélgetni, hiszen érzi annyira kényelmesen magát, hogy meg meri mondani nekünk, éppen mit érez.

Igazi mély beszélgetéseket folytatunk

A mindennapokban nagyon nehéz figyelni arra, hogy ne csak beköszönjünk a másiknak, de ha beszélgetünk, és mély, komoly beszélgetésre kerül sor, akkor biztosak lehetünk arról, hogy a párunk nem fél feltárni előttünk az igazi érzéseit és gondolatait, hiszen tudja, hogy minket ez különösen érdekel.

Fotó: iStock.com/Ivanko_Brnjakovic

Fotó: iStock.com/Ivanko_Brnjakovic

Kimutatja az érzéseit

Természetesnek tűnik, hogy puszit ad az arcunkra, vagy megfogja a kezünket az utcán – ezeknek az apró, érzelmeket kimutató gesztusoknak teljesen önmaguktól kell jönniük. Ha furcsa érzésünk lesz, mikor mellette ülünk, vagy úgy érezzük, hogy nem szívesen ér hozzánk a mindennapokban, ott bizony baj lehet.

Nem zavarja, ha látjuk a hibáit is

Ha valaki nem tudja elengedni magát, folyton a tökéletességre törekszik. Csakhogy ha igazán kényelmesen érzi magát a kapcsolatban a párunk, akkor tudja, hogy elfogadjuk minden hibájával együtt, és természetesnek tartja, hogy nem kell előttünk megjátszania magát.