Te + Én

A tudatos párok 4 példaértékű szokása

A „jó szokások” nem mindig jönnek maguktól, ám gyakorlással és együttes erőfeszítéssel elérhető a közös fejlődés. Nemcsak önmagunkkal szemben, de a párkapcsolatunkban is fontos a tudatosság – ha ezt elérjük, hosszan tartó boldogság vár ránk.

Tisztelettel bánnak egymással

Legyen szó arról, hogy félrerakjuk a telefonunkat, amikor a párunk beszél hozzánk, vagy „köszönöm”-mel reagálunk egy kedves gesztusára, az egymás iránti tisztelet alapvető fontosságú a boldog párkapcsolathoz. Ebbe beletartozik az is, hogy igyekszünk sosem megbántani a másikat, és mindig arra törekszünk, hogy úgy kezeljük, mint egy igazi férfit/nőt. A tiszteletnek tehát a legapróbb dolgokban is meg kell nyilvánulnia.

Tudják, mikor kell félretenni kicsit a technológiát

Sajnos manapság rengeteg kapcsolat sínyli meg a mindent átszövő technológiát, azaz a tv-, telefon- és internethasználatot. Sokszor a párok bár fizikailag együtt vannak, fejben teljesen máshol járnak, például a közösségi média oldalakon – így pedig kikopik a kommunikáció, és esély sem marad a szenvedély fenntartására. A tudatos párok éppen ezért csak akkor használják a technológiát, ha nagyon muszáj, és törekednek arra, hogy minél több minőségi időt töltsenek egymással.

Fotó: iStock.com/Wavebreakmedia

Fotó: iStock.com/Wavebreakmedia

Minden egyes nap kifejezik a szeretetüket

És nem csak fizikai értelemben – olyan apró kedvességekkel teszik ezt, mint ágyba vinni a kávét reggel,vagy egy finom vacsorával várni a másikat este. A tudatos párok tudják, hogy ha azt szeretnék, hogy működjön a dolog kettejük között, csapatként kell létezniük. Ha például az egyik félnek zsúfolt időszaka van a munkahelyén, a másik igyekszik mindent megtenni, hogy megkönnyítse számára a mindennapokat. És az ilyen kedves gesztusokat mindig kérés nélkül viszonozzák egymásnak.

Megosztják a házimunkát is

A harmóniában élő pároknak gyakran vannak közös rituáléik, mint például az ágyban olvasás vagy a bevásárlás. És mivel tudják, milyen fontos a csapatmunka, ezért teljesen természetes számukra, hogy a házimunkát is megosztják. A gördülékeny együttélésnek ez az egyik alapfeltétele. Persze ha valamelyik fél véletlenül elfelejtette kivinni a szemetet, még nem kap tüzes tekintetet a másiktól…