Te + Én

5 + 1 meglepő dolog, ami segíthet közelebb kerülni a párunkhoz

A kapcsolatok telis-tele vannak buktatókkal, különösen, ha már hosszú ideje vagyunk együtt a párunkkal. A kellemetlenségek sajnos elkerülhetetlenek, viszont ne kezdjünk el aggódni. A szakemberek szerint ugyanis léteznek olyan módszerek, amelyek segíthetnek közelebb kerülni egymáshoz. Elsőre talán meglepőnek tűnhet, de hosszú távon állítólag segíthet nekünk. Íme!

„Az első dolog, ami ebben a témában a legtöbbünknek eszébe jut, hogy kifejezzük megfelelő módon és egyértelműen az érzéseinket – mondta Jenna Ponaman párkapcsolati szakértő. – Néhány ember számára nehéz elmondani, hogy mit is érznek, milyen érzések kavarognak bennük önmagukkal és a másik emberrel kapcsolatban. Viszont fontos ezekről beszélni” – folytatta.

A szakemberek általában a kommunikáció és az őszinteség fontosságát hangsúlyozzák ezekben az esetekben, ami nem mindig könnyű és egyszerű. „A nyílt és őszinte kommunikációval kapcsolatban mindkét félben félelem alakulhat ki” – mondja, hozzátéve, hogy ez lehet az elutasítástól való félelme vagy félelem attól, hogy nem vagyunk elég jók a másik számára. „De ha ezeket a negatív gondolatokat sikerül félretennünk és megnyílnunk egymás előtt, akkor sikerülhet megmutatnunk egymásnak a valódi énünket, aminél közelebb talán nem is kell kerülnünk egymáshoz” – magyarázza Ponaman.

Fotó: iStock.com/shironosov

Fotó: iStock.com/shironosov

A szakemberek szerint emellett még léteznek olyan módszerek, amelyek segíthetnek közelebb kerülni egymáshoz, íme!

Nézzük más szemmel, más oldalról a párunkat: lássuk meg benne a gyereket, a férfit, a barátot, a szerelmet, a szeretőt és a többi szerepet.

Osszuk meg és használjuk közösen a fürdőszobát: a tisztálkodás, a szépítkezés sokat elárulhat rólunk a másiknak.

Beszélgessünk az exkapcsolatainkról: kiderül, kikkel voltunk korábban, és azok a kapcsolataink milyenek voltak.

Beszéljünk a pénzről: spórolásról, vásárlásról, bankszámlákról, megtakarításról.

Ápoljuk, ha betegek, vagy kérjük, hogy ápoljanak bennünket, ha betegek vagyunk.

Vitatkozzunk egészségesen.