Te + Én

Ezek jelezhetik, hogy vége a kapcsolatunknak a szakember szerint

Sajnos nem minden kapcsolat tarthat örökké. Ez persze nem azt jelenti, hogy az igaz szerelem nem létezik, vagy hogy képtelenség olyan embert találni, aki az életünk hátralévő részében mellettünk lesz. Mert lehet. De elképzelhető, hogy az aktuális kapcsolatunk már nem működik, és fél lábbal már kint is vagyunk belőle. Mutatjuk: ezek jelezhetik, hogy vége a kapcsolatunknak, vagy legalábbis inkább affelé közelít, mintsem a vágyott „örökké” felé.

Amikor azt érezzük, hogy az egyik lábunk már kint van a kapcsolatból, az elég frusztráló lehet. A szakemberek szerint ekkor ugyanis még nem hoztuk meg a végleges döntést, miszerint lehet, hogy jobb lenne szakítani, habár egyre inkább egyértelmű a számunkra, hogy a szívünk már sajnos nincs benne a kapcsolatban. Úgy tűnhet, ez nem korrekt a másik féllel szemben, vagyis ha úgy érezzük, hogy a szívünk már másfelé jár, de legalábbis nem az aktuális kapcsolatunkban, akkor minél előbb érdemes lehet ezt megbeszélni a párunkkal, és ha úgy alakul, szakítsunk. Mutatjuk: ezek jelezhetik, hogy vége a kapcsolatunknak.

stocksnap.io/Arkady Lifshits

stocksnap.io/Arkady Lifshits

Kerüljük a jövőbeni kötelezettségvállalást

Ha azt vesszük észre magunkon, hogy kerüljük a közös jövőre vonatkozó terveket, programokat, már szinte egyértelműen annak a jele lehet, hogy nem szeretnénk folytatni azt a kapcsolatot.

Háttérbe szorul a párunk

Szívesen szervezünk programokat – bárkivel, de nem a partnerünkkel? Vagy amikorr dönteni kell, az utolsók között van, aki eszünkbe jut? Ezek is egyértelműen azt jelezhetik, hogy valami nincs rendben, és érdemes elgondolkozni a kapcsolatunk jövőjén – ha van egyáltalán olyan.

Nem látjuk a közös jövőt

Bár korábban el tudtuk képzelni, hogy a jelenlegi párunkkal élünk életünk végéig, most ezt szinte képtelenségnek tartjuk – miért raboljuk akkor tovább egymás idejét?

Érzelmi megcsalás – és talán fizikai is

Amikor eltávolodunk valakitől érzelmileg, előfordulhat, hogy valaki másnál találjuk meg azt, ami a kapcsolatunkból hiányzik. Vagy éppen azért távolodunk el a párunktól érzelmileg, mert valaki belépett az életünkbe. Akárhogy is, a megcsalás helyett érdemes lehet idejében tisztázni a problémát.

Magányosnak érezzük magunkat

Hiába vagyunk együtt, töltjük együtt az időt, élünk egymás mellett (!) – magányosnak érezzük magunkat a párkapcsolatban. Mintha nem lenne párunk, társunk, valakink – de vajon van-e, vagy csak úgy csinálunk?

Már gyászoljuk a kapcsolatunkat egy ideje

Még nem szakítottunk, de már észrevesszük magunkon, hogy úgy gondolunk a kapcsolatunkra, mintha annak már vége lenne. Felidézzük a jó dolgokat, nosztalgiázunk, sajnáljuk, hogy véget ért, pedig még nem is szakítottunk…