Te + Én

Ebből a 3 jelből tudhatjuk, hogy a párunk krónikus hazudozó

Azt, hogy valaki mennyire őszinte velünk, nagyon nehéz megállapítani – főleg akkor, ha szerelmesek vagyunk, és a másik legjobb oldalát látjuk csupán. Ilyenkor még az egyértelmű jeleket sem vesszük észre vagy nem akarjuk észrevenni, és szívesebben élünk boldog tudatlanságban. Ez a három dolog azonban tisztán mutatja, hogy egy hazug emberrel vagyunk együtt, sőt, még az is lehet, hogy egy krónikus hazudozót sikerült kifognunk, aki képtelen igazat mondani. Figyeljünk oda!

1. Néha teljesen eltűnik, ha problémáink vannak

A krónikus hazudozók nagyon rossz problémamegoldók, és képtelenek szembenézni a bajjal. Éppen ezért ha konfliktusunk adódik velük, gyakran az egyszerűbb megoldást választják, és egészen egyszerűen úgy tesznek, mintha nem is léteznénk. Nem szólnak hozzánk, nem veszik fel a telefont, nem válaszolnak az üzeneteinkre, egyszerűen megszűnünk számukra. Ha úgy gondolják, hogy a baj elmúlt, magunktól is túllendülünk a problémán, akkor visszajönnek, de a konfliktusmegoldás, mint olyan, az ő szótárukban nem szerepel.

Fotó: IStock.com/Bobex-73

Fotó: IStock.com/Bobex-73

2. Folyton hazudik másoknak

Mindenki hazudik – lássuk be, még mi is, és az apró hazugságokat egyáltalán nem látjuk nagy problémának. Ha a másik olyan dolgokban füllent a barátainak vagy a munkatársainak, hogy nincs kedve elmenni sörözni, mert lebetegedett, vagy azt hazudja, hogy a vízvezeték-szerelő miatt nem megy be dolgozni, nem nagy probléma. Sőt, a kegyes hazugságok is inkább mellette szólnak, mint ellene: ha nem mondja meg a húgának, hogy borzasztóan dekorálta ki az új lakását, még nem kell rosszra gondolnunk. De ha komolyabb hazugságokon kapjuk, esetleg minket is belerángat a hazugságspiráljaiba, már gyanakodhatunk.

3. Mindig egy kicsit nagyot mond

Mindenki ismer olyan embereket, akik mindig éppen csak egy picit mondanak nagyobbat a barátaik történeteinél: ha utazni megyünk, ő is éppen most foglalt le egy nyaralást Tahitire, ha fáj valamink, neki már két hete fáj, és lábon kihordott három influenzát az elmúlt egy hétben. Ha azonban ilyen emberrel vagyunk együtt, egy idő után nagyon átlátszóvá válhatnak a nagyotmondások. Az természetes, ha valaki egy-egy sztorit kicsit kiszínez, hogy izgalmasabban mesélhető legyen, de ha folyton olyan részleteket tesz hozzá az életéhez, amelyek nagyon messze vannak a valóságtól, valószínűleg hajlamos a komoly hazugságokra is.