Te + Én

Mit szerettünk volna tudni, mielőtt férjhez mentünk?

Amikor elhatározzuk, hogy öszekötjük az életünket a szívünk választottjával, akivel az esküvő napja után holtomiglan-holtodiglan együtt leszünk jóban és rosszban, még mindent rózsaszínben látunk. Aztán jönnek a szürkébb hétköznapok, és idővel azon vesszük észre magunkat, hogy erről meg arról miért nem szólt semmi, pedig jó lett volna tudni a házasság előtt. Na nem azért, mert akkor másképp döntünk. De legalább felkészültünk volna…

„Fontos, hogy előzetesen megtudjunk sok mindent, vagy ha lehet, valóban mindent a partnerünkről és önmagunkról, mert a romantikus hangulat gyakran elhomályosíthatja a tisztán látásunkat, és ilyen helyzetben mondjuk ki az igent. Talán ezért is igaz az a mondás, hogy a szerelem vak” – magyarázta Tina B. Tessina párterapeuta. „Az endorfin és az oxitocin hormonok hatására nehezen tudunk reálisan, racionálisan gondolkozni, ami nagyban megnehezítheti a dolgunkat, és a későbbi kapcsolatunkat.” Szerinte ahhoz, hogy felkészülhessünk erre az egész életen át tartó utazásra, jó, ha tudunk egy-két dolgot az esküvő előtt. Íme néhány dolog, amiről a legtöbb ember azt gondolja, hogy bárcsak tudta volna korábban – a szakértő szerint.

Fotó:StockSnap.io/Alvin Mahmudov

Fotó:StockSnap.io/Alvin Mahmudov

  • Hogyan irányítsuk, hogyan hozzuk egyensúlyba a két ember közötti különböző igényeket (például együtt töltött idő, egymásról való gondoskodás, a fizikai érintkezések mennyisége és minősége)?
  • Hogyan hozzuk összhangba a a különböző határokat, ami személyenként változó lehet?
  • Hogyan képzeljük el a házaséletet?
  • Hogyan kezeljük a pénzügyeinket?
  • Milyen kapcsolatot képzelünk el kettőnk között a házasság után?
  • Nem baj, ha olykor vitatkozunk, vagy nehezebb, mélyebb beszélgetésekbe ütközünk – ezeken a helyzeteken túl kell esni –, de hogyan lehet jól kijönni belőlük?
  • Mire van szükségünk a párunknak és mi mit szeretnénk a partnerünktől?