Te + Én

A boldog párok 7 + 1 apró titka

És ezek mindennél nagyobb dolgokra képesek. Hiszen olyan hétköznapi szokások szerepelnek a listán, amelyek nem tűnnek nehéznek vagy bonyolultnak, de ha szívből csináljuk, őszintén azokat, akkor bizony néha akár meg is lepődhetünk, hogy nem is olyan egyszerű például mindig kimondani azt, amire gondolunk, mindig megmondani, pontosan mi bánt bennünket, vagy egy fáradt nap végén őszintén hallgatni a másikat. De mindez talán csak a jéghegy csúcsa: mutatjuk, mi is a boldog párok 7 + 1 apró titka, amik olykor mindennél többet érnek és mindennél többet jelentenek.

1. Meghallgatják egymást

Ahogyan említettük, egy boldog párkapcsolat egyik elengedhetetlen része, hogy a felek meghallgatják egymást. Nem csúszik el az egyensúly (egyébként semmilyen téren sem), mindkettő érdeklődve hallgatja a másikat, beszéljen az pozitív vagy negatív dolgokról. És nemcsak hallgatnak, de értenek és megértenek. Támaszuk a partnerüknek.

2. Helyet kap a hétköznapjaikban az intimitás

Üzeneteket küldözgetnek egymásnak, kedvesek egymással, naponta többször megölelik egymást, hozzáérnek a másikhoz. Nem szarkasztikusak, nem csipkelődnek, nem tartanak távolságot. Megvannak a saját szokásaik, például ahogyan egymáshoz szólnak vagy üdvözlik egymást.

Fotó: iStock.com/guruXOOX

Fotó: iStock.com/guruXOOX

3. Építő vitákat folytatnak

A kisebb-nagyobb veszekedések, viták elkerülhetetlennek látszanak, egy pár nem attól boldog, hogy nincs a felek között konfliktus, hogy 0–24 órában önfeledten mosolyognak, és minden rózsaszín körülöttük. Igenis vitáznak és veszekszenek, de ezek a helyzetek nem arról szólnak, hogy egymást legyőzzék, hanem a kompromisszumról, és arról, hogy a végén továbblépjünk, megoldjuk a problémát, és ne hánytorgassuk fel többé.

4. Tisztelik egymást

A boldogtalan párok jellemzően nem udvariasak egymással, nem érzékenyek a másik igényeire, vágyaira. A boldog párok pedig épp ellenkezőleg: tiszteletben tartják a másik személyiségét, udvariasak egymással, és érzékenyek a másik igényeire – figyelembe veszik, mit szeretne a másik, mire van szüksége, és az alapján intézik a hétköznapokat.

5. Egyenlőség van kettejük között

Vagyis figyelembe veszik a döntéseik során, hogy a párjuk mit szeretne, nem helyezik önmagukat a másik elé, nem tartják fontosabbnak egyik felet sem a kapcsolatban. A már említett kompromisszumnak fontos szerepe van a döntéseik esetében. Megvizsgálják, mi a legjobb mindkettejük számára, és utána lépnek a következő szintre.

6. Támogatják egymás boldogságát

Fontos számukra a másik boldogsága. Ünneplik egymás sikereit, biztatják és támogatják egymást, segítik a másikat, hogy az elérje a céljait. Büszkék egymásra, a másik sikereire, mindarra, amit elértek. Nemcsak a rossz hírekre reagálnak, hanem a pozitívnak ugyanolyan intenzitással örülnek, ha nem jobban.

7. Őszinteség és bizalom

Nincsenek titkaik egymás előtt, ha valami bántja őket vagy nem tetszik nekik, akkor azt elmondják a másiknak. Nincs közöttük kimondatlan sérelem, őszinték egymással. A problémát nem bántón vagy támadón közlik a másikkal, hanem úgy, hogy az ne támadás legyen. Megbíznak egymásban, tudják, hogy számíthatnak a másikra, bármiről is legyen szó.

+ 1. Hagynak időt az intim együttlétekre

Érdemes odafigyelni következetesen az intim együttlétek fenntartására, nehogy eltűnjön a kapcsolatból, csak mert hetek óta sok a munka, fárasztók a napjaink, rohanunk és stresszelünk. A boldog párok legalábbis ne hagyják, hogy kihűljön az ágyuk, hogy elhidegüljenek egymástól. Egy hosszú hétvége együtt, vagy egy pikáns üzenet, egy vicces, kétértelmű megjegyzés, flört vagy romantikus vacsora sokat számít, még ha nem is gondoljuk. Sosem túl fáradtak, hogy összebújjanak.