Te + Én

Így kerülhetjük el a következő pénzügyi vitát párunkkal

A pénzügyi gondok jelentik az egyik fő vitatémát a házaspárok között. Hogy lehet sértődés nélkül beszélni erről, és főleg: hogyan lehet boldogan élni egy költekezéssel és munkával teli világban?

Egy, a Wisconsini Egyetemen tartott kutatás során 100 házaspárt kérdeztek meg arról, min vitáznak a legtöbben. A pénz az egyik fő helyen szerepelt, ráadásul ha erről volt szó, a beszélgetések átfogóbbak, problémásabbak voltak, a kérdések újra meg újra előjöttek, megoldatlanul. Ahhoz, hogy a pénz körüli vita ne tegye tönkre házasságunkat, nemcsak nyílt és őszinte kommunikációra van szükség, de egészséges pénzügyi szokásokra és közös megegyezésre is. Ezek közül egyik sem könnyű, nem is csoda hát a sok veszekedés.

Ugyanakkor azok a párok, akik jó szokásokat állítottak fel együtt, és tartották is magukat hozzájuk, sok feszültségtől megkímélték magukat, és természetesen több pénzük is maradt, amit elkölthettek. Azokban a családokban, ahol a tagok jól bánnak a pénzzel, elkerülik az adóscsapdákat, az esztelen költekezést, tisztában vannak adózási helyzetükkel, és közös bankszámlát is fenntartanak, mérhetően kevesebb volt a pénz körüli vita. A jó hír az, hogy ha még nem vagyunk ilyen család, néhány egyszerű változtatás segítségével még azok lehetünk.

Fotó: iStock.com/Ridofranz

Fotó: iStock.com/Ridofranz

Beszéljünk nyíltan a kisebb vásárlásokról is

Sok kicsi sokra megy, ezt már tudjuk, de sajnos a költekezésre is igaz. Fontos, hogy a családon belül ezeket rettentő viták nélkül, nyíltan meg tudjuk beszélni. Még azelőtt hozzunk értelmes és betartható szabályokat a pénzügyeinkben, hogy házat vennénk, vagy kölcsönbe vernénk magunkat. Ha már a kisebb költekezéseknél is jó szabályrendszert követünk, és jól tudunk kommunikálni, a nagyobb ügyeknél sem lesz akkora a probléma. Legyünk tudatosak saját pénzügyeinket illetően, és figyeljük meg, párunk hogy bánik a saját pénzével. E kettő ötvözetéből, a jó szokások megtartásával, készíthetünk közös akciótervet a jövőre nézve.

Legyenek közös prioritások

Egy párként egyet kell érteni néhány alapvető dologban, például: Luxusautót szeretnénk, vagy jó lesz a használt is? Magániskolába járjanak majd a gyerekek, vagy államiba? Hová mennénk nyaralni, hazai tóhoz vagy az óceán partjára? Miről álmodunk, mit tervezünk, hogy képzeljük el közös házunkat? Ha tényleg őszintén kommunikálunk, és megegyezünk ezekben a kérdésekben, a pénzügyi viták felétől már megkíméltük magunkat. Tűzzünk ki együtt elérhető célokat, és együtt könnyebb lesz spórolni az álmaink beteljesítésére, ráadásul nem állunk majd ott házvásárlás előtt egy parázs vitában, mert képtelenek vagyunk megegyezni egyetlen közös döntésben.

Beszéljünk őszintén a hibáinkról

Senki sem tökéletes, sem a férfi, sem a nő, sem a család maga. Lehet, hogy ruhavásárlással szoktuk vigasztalni magunkat akkor is, ha ezt nem engedhetjük éppen meg, vagy a párunk régi számítógépeket gyűjt, és sosem sajnál kiadni pénzt egy újabb darabra. Nem mindig vagyunk képesek ügyesen spórolni, de nincs is ezzel semmi baj, amíg ezt őszintén el tudjuk mondani a másiknak, és nem sumákolunk. Legyünk őszinték a kapcsolat elejétől fogva, ha már komolyra fordult, érdemes megosztani a másikkal, ha adósságokat nyögünk, nem vagyunk hitelképesek, mindig elcsúszunk a hitelkártya részleteivel, vagy nincs semmilyen nyugdíj-megtakarításunk – ezeket mind számba kell venni a közös célok meghatározásánál. Együtt, egymást bátorítva és nem megítélve könnyebb helyes pénzügyi döntéseket hozni.

Ünnepeljünk

Ha sikerült elérni egy bizonyos célt vagy annak egy mérföldkövét, jutalmazzuk meg magunkat! A sikeres teljesítéshez csatoljunk pozitív élményt, például egy finom vacsorát vagy mini hétvégi utazást, s könnyebb lesz tovább kitartani a végleges megvalósításig.

Fotó: iStock.com/RyanKing999

Fotó: iStock.com/RyanKing999

Arra figyeljünk, amit el akarunk érni

Az anyagilag sikeres párok nem napi vagy havi limitet állítanak fel – bár sokaknak pont ez válik be –, hanem elérendő célokat tűznek ki maguk elé. Például nem korlátozzák a napi vásárlást, de figyelik, hogy minden hónapban nőtt-e az előre megbeszélt összeggel a megtakarítás a számlán. Ha igen, nem kell azon veszekedni, miért vett új cipőt a másik. Minden hónapban ellenőrizzük le közösen, hol tartunk anyagilag, és ne azt vessük a másik szemére, mennyit költ, koncentráljunk arra, mennyit takarítunk meg!

Nem kell mindent felesben fizetni

Bár a legteljesebb mértékben az korrekt, ha a két ember nyit egy közös számlát a kiadásokra – lakás, autó, rezsi, stb. –, és felesben fizetik ki minden hónapban. Ugyanakkor számtalan olyan pár él boldogan, ahol az egyik fél jóval többet keres a másiknál, és 80-20 százalékban fizetnek mindent. Amíg meg tudjuk ezt beszélni, amíg senkiben sem marad tüske vagy sértődés hosszú távon sem, addig az a felállás jó, amiben harmonikusan működünk. Az sem feltétlenül baj, ha az egyik fél jobban bánik a pénzzel, ezt tudja is magáról, a párja is tudja róla, és az ügyesebbik kezeli ezeket az ügyeket. Ami fontos, az a bizalom és az átláthatóság. Ha tartunk attól, hogy a kapcsolat végén ez hogy fog majd visszaütni, hívjunk be egy harmadik, független felet pénzügyeinkbe – pénzügyi szakértőt vagy bankot –, és írjunk szerződést!