Te + Én

Gyakori hibák, amiket ismerkedéskor elkövethetünk

Amikor megismerkedünk valakivel, szeretnénk minél jobb benyomást kelteni. Legyen szó akár állásinterjúról, akár egy első randevúról. Feszengünk, igyekszünk megfelelni, izgulunk, idegesek vagyunk, miközben próbáljuk épp ezek ellenkezőjét mutatni a másiknak. És csak remélni tudjuk, hogy a beszélgetőpartnerünk úgy lát bennünket, ahogy mi szeretnénk láttatni önmagunkat. Mivel olyan sok mindenre kell figyelnünk, hajlamosak vagyunk véteni is a jó benyomás ellen. Ezek a gyakori hibák, amiket ismerkedéskor elkövethetünk.

Viszont az a jó hír, hogy egy kis odafigyeléssel és több tudatossággal kiküszöbölhetjük ezeket a hibákat, és egyre biztosabbak lehetünk abban, hogy jó benyomást keltünk az ismerkedés során. A szakemberek szerint többek között azért is fontos az első benyomás, mert ez alapján döntik el az emberek például azt, hogy szeretnének-e velünk dolgozni, bennünket alkalmazni, még egyszer találkozni, elhívni randevúzni, és így tovább. A biztonság kedvéért és a jobb benyomás érdekében íme néhány gyakori hiba, amiket ismerkedéskor elkövethetünk.

Fotó: Unsplash/ Kevin Curtis

Fotó: Unsplash/ Kevin Curtis

Elkerüljük a szemkontaktust, vagy túlzásba visszük azt.

Túl gyengén fogunk kezet.

Elfelejtjük a másik nevét (de ne féljünk megkérdezni!).

Bizonytalannak tűnünk, vonakodunk.

A telefonunkat használjuk menekülésként (csak hogy elkerüljük a másokkal való beszélgetést).

Túl sok információt osztunk meg magunkról.

Arra várunk, hogy (végre) mi is megszólalhassunk.

Zárt a testbeszédünk, zárkózottnak mutatjuk magunkat.

Nem mondunk semmit, csak hallgatunk és várunk (találjunk ki mentő témákat, amiket ilyenkor bedobhatunk).

Túl hamar lezárjuk a témát vagy magát a beszélgetést.

Elfelejtjük megadni az elérhetőségeinket (persze ha nem szimpatikus a másik fél, ez nem biztos, hogy hiba).