ujrafelhasznalas (5 találat)

Újabb öt lépés a környezetbarát konyháért II.

A konyha az egyik legfontosabb helyiség a lakásban vagy a házban. Érdemes odafigyelni arra, hogy környezetbarát módon használjuk. Korábban már adtunk öt azonnal használható tippet. Íme még öt környezetbarát ötlet, amelyet akár holnaptól alkalmazhatunk.

7 bravúros, újrahasznosított berendezési tárgy

A legtöbb háztartásban található néhány felesleges tárgy, amely vagy a szemétben köt ki, vagy valahol a tároló mélyén porosodik. Azonban egy kis leleményességgel ezeknek a mellőzött dolgoknak is hasznát vehetjük. Íme, egy kis inspiráció.

Őrült ötlet vagy korszerű megoldás? Az újrahasznosított otthonokról

Ha már úgyis annyi körülöttünk a hulladék, miért ne építhetnénk belőle házat? Michael Reynolds építész 1971-ben állt elő az Earthship – Földbárka, vagyis szelektív hulladékból készült ház ötletével, a fenntarthatóság jegyében. Az innováció azóta sok követőre lelt, de éppennyien vitatják is a hasznát.

Vidám nyári dekorációk 5 perc alatt

Már néhány perc alatt vidám hangulatot varázsolhatunk a nappaliba vagy a kertbe a következő könnyen elkészíthető dekorációk segítségével. Családi programnak sem utolsó, és nem kell hozzá más, mint néhány, a legtöbb háztartásban fellelhető kellék, kiselejtezett tárgy.

Szemhéjpúderből körömlakk és más sminktrükkök

Előfordul, hogy a sminkkellék, amit választottunk, csak a polcon mutatott jól, a bőrünkön már nem annyira tetszik. Ilyenkor sincs veszve minden, a következő ötletek segítségével a feleslegessé vált tárgyak új életet nyerhetnek.