tusolas (10 találat)

7 ok, amiért a zuhanyzás szuper ötlet szorongás ellen

Bizonyára mindenki ismeri azt a kellemes érzést, amit egy frissítő zuhany után érezhet az ember. De talán kevesen gondolunk bele, hogy milyen szoros és fontos összefüggés lehet a tusolás és a hangulatunk között. Persze mondhatnánk, hogy egy kád forró fürdő is milyen elképesztően jól tud esni, a szakemberek mégis inkább a zuhanyzást javasolják. Íme 7 ok, amiért a...

Tusolásbakik – túl sok, túl kevés, túl durva

Nincs is egyszerűbb művelet a naponta végzett tisztálkodásnál. Zuhanyozni mindenki tud – gondolhatnánk, pedig bárki elkövethet olyan hibát, amellyel árt a bőrének, de eszébe se jut, hogy pontosan ő maga az, aki rossz szokásai következtében kiszárítja a bőrét.

A hideg zuhany 4 jótékony hatása – megéri néha dideregni kicsit

Persze a jéghideg vízsugárral történő zuhanyozás nem a legkellemesebb dolgok egyike, napi néhány másodperc fagyoskodás azonban szinte csodákat művel a szervezetünkkel és a testünkkel. Kezdjük a kúrát már holnap reggel!

Még 3 dolog, amit szinte mindenki rosszul csinál tusoláskor

Úgy tűnik, a tusolással kapcsolatos dilemmáink száma végtelen. Korábban már összegyűjtöttünk 3 dolgot, amit szinte mindenki rosszul csinál tusoláskor. Most további 3 kérdéses dologra hívjuk fel a figyelmet.

3 dolog, amit szinte mindenki rosszul csinál tusoláskor

Már az is vitatéma, milyen gyakran kell(ene) tusolni. De ennyivel nincs vége a fürdéssel kapcsolatos dilemmáknak. A zuhanyfüggöny mögött töltött 7–15 perccel kapcsolatban sokkal több hibát elkövetünk, mint gondolnánk.

Ez történik a testünkkel, ha kihagyjuk az esti zuhanyt

Tegyük a szívünkre a kezünket, és legyünk őszinték: ugye velünk is előfordult már, hogy egy hosszú és/vagy fárasztó nap után szívesen kihagytuk volna a tusolást és zuhantunk volna az ágyba úgy, ahogy vagyunk? A bátrabbak talán meg is tették, mit sem sejtve arról, hogy mi történt a testükkel, amiért kihagytak egy zuhanyt. Vagy kettőt. Mi azonban megtudtuk…

Cselekedjünk, hogy bírjuk az éjszakai tikkasztó forróságot!

Bár jelenleg enyhült a hőmérséklet, és végre éjszaka is jót lehetett aludni, azonban hosszú távon ez nem lesz így, mivel hamarosan visszatér a tikkasztó kánikula. Mindannyian ismerjük azt az érzést, amikor reggel arra ébredünk, hogy izzadt a testünk, hajunk, és hiába volt nyitva az ablak, mégsem tudtuk kipihenni magunkat. Nézzük, mit tehetünk azért, hogy jobban...

Megelőzés, kialakulás, kezelés: mindent az ekcémáról

Túlzás nélkül állíthatjuk, az ekcéma korunk népbetegsége: nemcsak a felnőttek, de a gyerekek, sőt már az újszülöttek egy jelentős része is küzd ezzel a problémával. De vajon mitől alakul ki, mit tehetünk annak érdekében, hogy megelőzzük, és miképp kezeljük? Szakértőnk válaszol.