tavolsag (18 találat)

Ettől meglágyul a férfi szíve

Bár az udvarlás és a hódítás a legtöbb ember szerint a férfi dolga, mi, nők is hozzájárulhatunk azért ahhoz, hogy miénk legyen az a bizonyos személy, akiről álmodunk. Természetesen nem kell erőszakos „teperésre” gondolni, csupán olyan trükkökre, amikkel könnyebben elnyerhetjük választottunk szívét.

Dolgok, amiket csak a távkapcsolatban élők értenek igazán

A távkapcsolat nehéz műfaj, hiszen önmagában egy párkapcsolat sem könnyű, minden szépsége ellenére, de ha mindezt megspékeljük néhány km távolsággal, biztosan elég bonyolult képletet kapunk. Van azonban olyan helyzet, amikor megéri a küzdelmet és a kitartást, hiszen egy kis távolság nem állhat az utunkba, ha megtaláltuk életünk párját. Íme néhány apróság, amit...

Három jel, hogy a párunk szakítani akar

Néha egyáltalán nem is vesszük észre, ha a partnerünk boldogtalan mellettünk, hiszen annyira el vagyunk foglalva a saját érzéseinkkel, hogy az övéit nem vesszük figyelembe. Ezért óriási meglepetésként érhet bennünket a szakítás, letaglózhat, hogy nem figyeltünk a jelekre. Ha esetleg azt gyanítjuk, hogy a párunk már nem szeretne velünk lenni, figyeljük meg, hogy az...

Vannak szakmák, melyek bizony váláshoz is vezethetnek

Amerikai kutatók mindig meglepő dolgokra jönnek rá, néha nem is szabad komolyan venni őket, de mindenképp érdekes, hogy szerintük vannak olyan szakmát űző emberek, akiket inkább messze kerüljünk el, ha nem akarunk gyors szakítást.

Száz évig biztonságban vagyunk az aszteroidáktól

A Föld még legalább 100 évig biztosan nem fog összeütközni egy különösen veszélyes aszteroidával – jelentette ki az amerikai űrkutatási hivatal (NASA) a legújabb teleszkópos megfigyelések alapján. Az Apophis nevű kisbolygó a következő száz évben három alkalommal is megközelíti a Földet, 2029-ben, 2036-ban és 2068-ban. Azt már eddig is tudni lehetett, hogy az...

A kisbolygó, ami ezer év alatt kerüli meg a Napot

Megállapították a Naprendszer valaha megfigyelt legtávolabbi objektumának keringési pályáját. A 2018 AG37 nevű kisbolygó négyszer távolabb van a Naptól, mint a Pluto.

Így dobd fel a szexet, ha távol vagytok egymástól

Talán már mondanunk sem kell, mert mindenki érzi a maga bőrén, hogy milyen nehéz ez az időszak, egyedülállóknak, pároknak, kicsiknek és nagyoknak, idősnek, fiatalnak. Mindenkinek más a probléma a pandémiás időszakban, de ez nem mehet a szeretet és a szenvedély rovására.

Akár 2022-ig is szükség lehet a társadalmi távolságtartásra

A tudósok modellezték a koronavírus-járványt. Ez alapján akár 2022-ig is szükség lehet a társadalmi távolságtartásra – állítja a Science című folyóiratban kedden megjelent tanulmányában az amerikai Harvard Egyetem egyik tudóscsoportja.