tartositas (9 találat)

Tartósíts mosogatógéppel

Egy mosogatógép kincset ér a konyhában és nem csak akkor, ha a piszkos edényeket kell elmosni. Nem csak megkíméli a kezünket a vegyszerek okozta kiszáradástól, de befőzés idején is sokat tehet értünk.

Fagyassz okosan!

A fagyasztott élelmiszerek hónapja a március. Mindezt egy zseniális amerikai feltalálónak köszönhetjük. De vajon mindent lefagyaszthatunk a későbbi felhasználás érdekében?

Az aszalás modern változata: fagyasztva szárítás

Sokféle módszerrel élhetünk, ha tartósítani szeretnénk valamit: lefagyaszthatjuk, megaszalhatjuk, de az a legjobb, ha e kettő megfelelő kombinációját alkalmazva fagyasztva szárítunk – mutatjuk is, hogy miért.

Hajdina, káposztaleves, kukoricadara – Mit ettek elődeink az év ezen szakaszában?

100 évvel ezelőtt még nem ötvenezerféle termékből választhattak az emberek a boltokban, hanem nagyrészt azt ették, amit maguk meg tudtak termelni, vagy a környékükön, országukban elérhető volt. Ha ügyesen sáfárkodunk, zsákolunk, főzünk be, mi is tele éléskamrával várhatjuk a hideg hónapokat.

Ételek, melyeket inkább ne tegyünk a hűtőbe

A hűtő sok esetben segítségünkre lehet, hogy napok múltán is élvezhessünk egy-egy fogást, ám vannak ételek, melyeknek kifejezetten árt, ha hűtve tároljuk őket.

Zöldfűszerek tartósítása lépésről lépésre

Bazsalikom, kakukkfű, lestyán – fűszernövényeink többségének nemcsak az aromája ínycsiklandó, de akár gyógyhatásukra is számíthatunk. Lehet, hogy korainak tűnik még a télre, a megfázásos-influenzás időszakra gondolni, de a februári önmagunk egyszer még hálás lesz nekünk. Tanuljunk tartósítani most, amikor még frissen elérhetjük a kerti zöldeket.

Készítsünk mustot házilag, az egész család örömére!

Bár kétségtelenül a bor hordozza igazán a szőlő esszenciáját, azért egy édes must sem marad le mögötte nagyon a sorban!

Vákuumcsomagolás – gép nélkül

Légmentes csomagolással tartósíthatjuk legjobban élelmiszereinket, azonban ezt vákuumcsomagoló gép nélkül nehéz megoldani. Vagy mégsem? Ehhez az egyszerű módszerhez csak egy zárható műanyagzacskóra és egy vízzel teli mosogatóra van szükségünk. A tartósítani kívánt terméket a zacskóba tesszük, a zacskót majdnem teljesen bezárjuk, majd lassan beleeresztjük a...