szindarab (19 találat)

Élő közönség előtt is bemutatkozik a Toldi

Négy bemutatóval várja a közönséget szeptemberben a debreceni Csokonai Színház.

Hosszú évek után újra a Vígszínház színpadán játszik Rudolf Péter

Az új produkcióban április 9-én láthatjuk a színészt.

János vitéz, ahogyan még nem láthattad – először Budapesten!

Először látható Budapesten a Varidance és a dunaújvárosi Bartók Színház János vitéz című produkciója: a kétfelvonásos, élőzenés "tánckölteményt" Szirtes Edina Mókus, valamint Ferenczi György és az 1ső Pesti Rackák közreműködésével a RaM Színházban mutatják be csütörtökön.

Ezredik előadását ünnepli A padlás a Vígszínházban

November 20-án ezredik alkalommal adják elő A padlás című musicalt a budapesti Vígszínházban - hangzott el az M1 aktuális csatorna szerdai adásában.

Nyári színházként nyit a Vörösmarty Színház

A nagyszínházban jelenleg felújítások zajlanak, ami így csak júniusban nyitja meg kapuit.

Brandan Fraser felismerhetetlenre eszi magát új filmjében

A The Whale című színdarab filmes adaptációjában kapott főszerepet.

Párkapcsolati problémákat feszeget az Ágyban párban

Az Orfeum évek óta nagy sikerrel működő vacsoraszínházi előadásai körében az anyaságot humorosan színpadra állító Anyád kínja, és az apává válás folyamatát szórakoztatóan a nézők elé táró Apád füle című darabok után most a nő és a férfi kettősét mutatja be.

Az író a hídon találkozott az öngyilkosságra készülő lánnyal

Újra Ördögkatlan Fesztivál! Bővült a programok és a színpadok száma is. Július 30-tól augusztus 3-ig a baranyai Kisharsányban, Nagyharsányban, Beremenden és Villánykövesden tartják.