prosztatarak (9 találat)

Kiderült, hogy mikor a legegészségesebb sportolni

Az már eddig is alaptétel volt, hogy a sporttal távol tarthatunk magunktól betegségeket. Ám most osztrák és spanyol kutatók azt is kiderítették, hogy mikor a legegészségesebb a testmozgás.

Újabb gyógyító hatását fedezték fel a gombáknak

A gomba étrendben iktatása sok szempontból előnyös. Japán kutatók most a férfiakat érintő egyik legrettegettebb betegség és a gombafogyasztás kölcsönhatását vizsgálták és jó hírt közöltek.

A nőfaló pasiknak van egy plusz védettségük

Úgy tűnik, kanadai tudósok találtak arra indokot, hogy miért jó, ha egy pasi igazán nőcsábász: védi az egészségét. Akinek ugyanis sok szexuális partnere volt az életében, annak kisebb eséllyel lesz prosztatarákja.

Évente ajánlott a szűrővizsgálat 50 éves kor fölött az urológus szerint

Ötvenéves kor fölött évente ajánlott az urológiai szűrővizsgálat – mondta Kubik András urológus az M1 aktuális csatorna reggeli műsorában. A szakembert azzal kapcsolatban kérdezték, hogy idén novemberben is elindították a prosztatarák szűrővizsgálatainak fontosságára felhívó akciót, a Movembert, amelynek keretében bajuszt növesztenek a férfiak.

Bajszos férfiak hónapja: idén is lehet csatlakozni a Movemberhez

Az egészségtudatosság, a megelőzés és a szűrővizsgálatok fontosságára hívják fel a férfiak figyelmét idén is novemberben. A prosztatarákszűrés ugyanis életet menthet, mivel a betegség akár éveken keresztül tünetmentes lehet a szakemberek szerint. A bajusznövesztő hónapban azok a férfiak, akik szőrzetet növesztenek a szájuk fölé, azt jelzik, hogy csatlakoztak a...

Motoros felvonulással hívják fel a figyelmet a prosztatarák megelőzésére

Magyarországon évente négyezer új prosztatarákos megbetegedést regisztrálnak. A betegség egyik legaggasztóbb jellegzetessége, hogy akár évekig is tünetmentes lehet. A rendszeres prosztatarák-szűrés azonban életet menthet – magyarázzák a szakemberek. Idén ismét motoros jótékonysági felvonulással szeretnék felhívni a figyelmet a prosztatarák megelőzésére és a...

Halogatást nem tűrő férfigondok

A csípős hideg és a fagyos hajnalok mellett november a férfiegészség hónapja is. Évről évre ebben a hónapban bajuszt növesztenek a férfiak, hogy felhívják a figyelmet a prosztatarák veszélyeire. Nem a daganatos megbetegedés az egyetlen ugyanakkor, amire érdemes odafigyelnie az erősebbik nemnek!

A mellrák és a prosztatarák szűrésének fontosságára hívják fel a figyelmet a fővárosi hídsétán

A mellrák és a prosztatarák szűrővizsgálatainak fontosságára és az egészséges életvitelre hívja fel a figyelmet az Egészség Hídja Összefogás a Mellrák Ellen és a MentsManust! – Movember Magyarország közös akciója, amelynek részeként megtartják a szokásos hídsétát a Lánchídon ma délután.