palya (4 találat)

5 + 1 életlecke, amit a színház és a színészet taníthat a számunkra

Sokan kipróbálják magukat a színpadon, közülük pedig néhányan úgy döntenek, hogy meg is maradnak ennél a szakmánál, mert megtetszik nekik a színészet. Minden munkahelynek, illetve munkakörnek megvan a maga sajátossága, a maga szabályai, amiket érdemes elfogadni, mert anélkül nem biztos, hogy boldogulunk benne. Megvan ez az orvosok, a tanárok vagy az újságírók...

Ezeket feltétlenül mérlegeljük, mielőtt pályát módosítanánk!

Bárkiben felmerülhet a pályamódosítás gondolata, akár 25, akár 45 évesen. De mit kell mindenképpen tudnunk, mielőtt egy teljesen más területen igyekszünk állást találni?

Művészcsaládok: bohémélet vagy kemény munka?

Kínában már az ókorban is fontosnak tartották a gyermekek művészettel történő nevelését. A matematika, történelem helyett (vagy mellett) nagy hangsúlyt fektettek a táncra, zenére, énekre is. Fontosnak tartották, hogy a gyermekek már korán megismerkedjenek, együtt nevelkedjenek a művészetekkel, mert úgy gondolták, hogy ezek kapcsolatot teremtenek a világ...

A Három bajusz gazdája – interjú Víg Balázzsal, kortárs gyerekkönyvek szerzőjével

Balázsnak már négy gyerekkönyve jelent meg, s éppen gőzerővel dolgozik az ötödiken, melyben az óvoda után az iskolai életről rántja le a leplet. De beszélgettünk még a bajszokról és a hipszterekről, lelkes könyvtárosokról és az olvasás közben oda-vissza áramló energiáról is.