musor (604 találat)

Könnyek között búcsúzott barátjától Adele

Adele és James Corden, a népszerű Carpool Karaoke műsorvezetője hét évvel ezelőtt kötöttek örök barátságot. Most könnyek között búcsúzott a brit popcsillag Jamestől, aki műsora befejeztével hazautazik az Egyesült Királyságba.

Az ország legnagyobb élő televíziós zenei versenye szombaton startol – A Dal 2023

Szombaton indul a Dal 2023– a közmédia dalválasztó műsora. Idén is negyven előadó verseng az Év Dala címért. A produkciókat az elődöntőkben akusztikus feldolgozásban, a döntőben pedig szimfonikus változatbán hallhatják a nézők. A műsort ezúttal Rókusfalvy Lili és Fodor Imre vezeti.

Megújult a História

Látványos képi világgal, újfajta tartalommal várja a nézőket az M5 História. Horváth Szilárd megújult történelmi magazinműsorának első részében a doni katasztrófa valódi történéseit térképezte fel és igyekezett eloszlatni a kommunizmusban kialakult téves mítoszokat.

Jónak lenni jó! – Befejeződött az adománygyűjtés több, mint 180 millió forint felajánlás érkezett

Több mint 180 millió forint gyűlt össze a közmédia idén tizenegyéves Jónak lenni jó! karitatív akciójában. A gyűjtés kedvezményezettje ezúttal a vak és gyengénlátó emberek önálló életvitelét és esélyegyenlőségét segítő Magyar Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetsége (MVGYOSZ) volt.

Az M2 Gyerekcsatornán is kinyit az Adventi Kalendárium

Idén is várja az egész családot az M2 Gyerekcsatorna adventi műsora. December 1-jétől 24 napon át nyílnak meg az Adventi Kalandárium ablakai. Az epizódokon keresztül részesei lehetnek a nézők Imre bácsi világának, ahol a szeretettel készített ajándékok képviselik a legnagyobb értéket.

Két új műsorral várják a nézőket a Fővárosi Nagycirkuszban

Két új produkcióval várja a nézőket a következő hónapokban a Fővárosi Nagycirkusz. A Rain - Esőcirkusz aktuális üzenete a megtisztulás, a béke, az esténként látható Magic Show pedig a szerelmeseket célozza meg.

Megtelik a magyar költészettel a közmédia

Rendhagyó műsorszámokkal, különleges vendégekkel és izgalmas aktivitásokkal készül április 11-re, a magyar költészet napjára a közmédia valamennyi televízió- és rádióadója. A jeles nap alkalmából hirdetett Versfolyam-kihívásához is lehet még csatlakozni.

Folytatódik a Duna új, grandiózus showműsora, a Csináljuk a fesztivált!

Március 26-án, 19:35-től tovább folytatódik a Duna új, grandiózus showműsora, melyben hazai sztárelőadók állnak színpadra sosem látott produkciókkal. Tesztelje tudását!