mukodes (8 találat)

A tanulás minősége múlik az agykéreg szerepén

Egy eddig nem azonosított, az egész agykéregre jellemző működési elvet írtak le kutatók, amely hozzájárul a tanulás korai fázisának sikerességéhez. A kutatás eredményei alapul szolgálhatnak egyes kórállapotok, például az autizmus és a skizofrénia kifejlődését vizsgáló kutatások tervezéséhez.

Merjünk álmodozni! Jót tesz az agy működésének

A szakemberek szerint ugyanis az álmodozásra való hajlam összefüggésben áll az intelligenciával és a kreativitással.

Így előzhetjük meg a megfázást és az influenzát természetes módon

Az ősz szépen lassan bekúszott az életünkbe, az éjszakák igencsak hidegek és a nappali napsütés sem olyan meleg már, hogy egy szál pólóban élvezzük. A hőmérséklet csökkenése pedig magában rejti annak veszélyét, hogy megfázunk, ráadásul az influenzaszezon is lassan megérkezik. Érdemes felkészülni és megelőzni az őszi, téli megbetegedéseket. Mutatunk néhány...

Hétköznapi, szinte észrevétlen tünetek, amik májproblémára utalhatnak

Ha egy belső szervünk megbetegszik, annak a legtöbb esetben a testünkön kívül is vannak jelei. A legjellemzőbb tünetekről valószínűleg mindannyian hallottunk már például a májunk esetében – ha nem egészséges ez a szervünk, gyakran jelentkezik többek között akut fájdalom vagy sárgás bőr- és szemszín. Lehetnek azonban olyan jelei is, amikről kevesebb szó esik –...

Ezek a jelek arra utalhatnak, hogy több vizet kellene innunk

Iszunk, amikor szomjasak vagyunk, amikor a szervezetünk valami olyasmit jelez a számunkra, hogy ha nem jutunk rövid időn belül folyadékhoz, akkor bizony hamarosan akár ki is száradhatunk. Ilyenkor a szervezetünk egyértelműen arra hívja fel a figyelmünket, hogy több vízre van szüksége, mint amennyit addig kapott. Emellett azonban még számos jele lehet annak, hogy nem iszunk a...

5 + 1 ok, amiért a só fontos számunkra

A sóról mondanak jót és rosszat, az egyik véglet szerint a minimálisnál is kevesebbet kellene fogyasztanunk belőle, mások szerint pedig a só az egyik legfontosabb ásványi anyag, amit a szervezetünkbe bevihetünk. Valószínűleg mindkét oldal véleményében van igazság, mindenki döntse el, melyik oldalra áll inkább. Mi most hoztunk 5 + 1 okot, amiért a só fontos számunkra....

Ezért lehetünk állandóan szomjasak

Vegyük végig a napi szokásainkat: mindig van a kezünk ügyében egy vizespalack? Vagy délután jut eszünkbe, hogy aznap még egy korty folyadékot sem ittunk? Talán nem is gondolnánk, de akár az egész napunkat elronthatja, ha nem ügyelünk a megfelelő hidratáltságra, hiszen ez fontos többek között a bőrünknek, az izmoknak, a vesének, a szívünknek és természetesen az...

Jelek, hogy nem vagyunk boldogok a partnerünk mellett

Bizonyára mindenkivel előfordult már, hogy hiába vélte úgy, nincsen semmi baj a párkapcsolatával, amikor egyszer csak jobban végiggondolta, kiderült, hogy valamiért mégsem működik. Hiszen vannak jelek, amik segítenek rájönni, ha nem vagyunk boldogok a párkapcsolatunkban.