mtva (75 találat)

A közmédia dolgozói a vérüket adták másokért

Az MTVA székházának aulája ismét átalakult a tavaszi véradó akció miatt, önkéntes kollégákkal, ágyakkal, műszerekkel és az Országos Vérellátó Szolgálat munkatársaival telt meg. Az idei akció ismét sikeres volt, összesen 111 dolgozó vett rajta részt, s ezzel több 100 ember életét mentették meg. A véradásokat már évek óta az Önök kérték háziasszonya, Bényi...

A Szentyatya közvetlen közeléből tudósíthat Martí Zoltán

Több százezer zarándokot várnak Ferenc pápa budapesti programjaira. A közmédia kiemelten készül az eseményekre, a pápalátogatásnak minden nyilvános programját élőben közvetíti. A részletekről Martí Zoltán, az MTVA kiemelt szerkesztője, a pápalátogatás dedikált tudósítója számolt be az M1 Ma reggel című műsorában.

A közmédia díjazottjai átvették a kitüntetéseiket

Kiemelkedő munkatársait díjazta a közmédia Budapesten.

Az ország legnagyobb élő televíziós zenei versenye szombaton startol – A Dal 2023

Szombaton indul a Dal 2023– a közmédia dalválasztó műsora. Idén is negyven előadó verseng az Év Dala címért. A produkciókat az elődöntőkben akusztikus feldolgozásban, a döntőben pedig szimfonikus változatbán hallhatják a nézők. A műsort ezúttal Rókusfalvy Lili és Fodor Imre vezeti.

Vásáry Tamás egy fájdalmas veszteség feldolgozása után vált igazán felnőtté

Csodagyerekként nőtt fel a Nemzet Művésze címmel kitüntetett, Kossuth-díjas zongoraművész és karmester, akinek felesége korai haláláig nagy tragédiával nem kellett szembe néznie. A világhírű zongoraművész az M5 Kontúr című portréműsorában ezúttal sikerei mellett magánéletéről is mesélt.

Készítsünk farsangi jelmezt

A gyermekekben számtalan elképzelés él arról, mik szeretnénk lenni, ha felnőnek, vagy milyen mesevilágban léteznének szívesen – a farsang megfelelő időszak arra, hogy megelevenedjek ezek a fantáziák. A lehetőségek tárháza végtelen, a saját gyártású jelmezekhez az M2 Gyerekcsatorna egy kreatív kézműves rovatsorozattal ad inspirációt. A Hetedhét kaland című...

Megújult a História

Látványos képi világgal, újfajta tartalommal várja a nézőket az M5 História. Horváth Szilárd megújult történelmi magazinműsorának első részében a doni katasztrófa valódi történéseit térképezte fel és igyekezett eloszlatni a kommunizmusban kialakult téves mítoszokat.

A Duna magazinműsorai újak, frissek, ropogósak

Érdekes témákkal és sztárvendégekkel folytatódik a Család-barát és az Almárium, amelyekben továbbra is szakértők segítségével adnak a választ a családokat foglalkoztató mindennapi kérdésekre. Dióssy Klári népszerű műsora, a Ridikül, valamint az Önök kérték Bényi Ildikóval is friss részekkel jelentkezik.