liszt (23 találat)

Felnőtt korban is kialakulhat az ételallergia

Jellemzően gyerekkorban jelentkeznek az allergiás tünetek, általában úgy gondoljuk, hogy ha akkor nem jelentkeztek, később, felnőttként már nem alakulhat ki ételallergia. Pedig kialakulhat, ezek a jelek utalhatnak arra, hogy ételallergiánk van felnőtt létünkre. És persze nem szabad összekeverni az intoleranciát az allergiával. Mutatjuk, mi a különbség!

Élelmiszerárstop – a kormány beavatkozik az árak alakulásába

Orbán Viktor közösségi oldalán jelentette be a kormányülést követően, hogy a vírus mellett az áremelkedések kérdésével foglalkoztak, hiszen egész Európában nőnek az árak.

Mitől alakulhat ki a gluténérzékenység?

A lisztérzékenység kialakulásának okát kutatták amerikai tudósok. Végül olyan összefüggést találtak a betegség megjelenésére, amelyre korábban nem is gondoltak.

Szabi a pék: a kovászos tésztát babusgatni kell!

A kovász készítés ősi technika és éppen ezért fontos is életben tartani. De miként kapcsolódik a kovászhoz a helyi termék és a kézi malom? Minderről Szabi a pék, vagyis Szabadfi Szabolcs mesélt.

Kovász: csak víz és liszt vagy mégsem?

Fellobbant a kenyér kovászolási láz. Érthető, hiszen csak liszt és víz kell hozzá. Ám a jó kovász készítése már-már művészet. Erről kérdeztük Ormós Gabriellát a Kovász Labor blog tulajdonosát.

Így készíts pár perc alatt házi tésztát

Az elmúlt időszakban sokan kipróbálták avagy tovább fejlesztették a kenyér sütés fortélyait. Ugyanakkor van még egy étel, amelyet készen veszünk, pedig pillanatok alatt magunk is elkészíthetjük.

Hétköznapi laktató finomság

Számos különböző névvel illetik, amely tájegységenként változik. Gyermek dalocskában is főszerepet kapott. Ráadásul az egyik legtakarékosabb, ám annál finomabb étel. A tél egyik kötelező fogása.

Mindenmentes mézeskalács könnyedén

A karácsonyi készülődés mindenkinél más, ahogyan a menü is, sőt, már az ételek alapanyaga is. Egyre több családban van olyan, aki valamire érzékeny, vagy csak úgy dönt, hogy nem eszik cukrot, glutént vagy épp laktózt. Nekik itt a mindenmentes mézeskalács receptje.