lengyelorszag (6 találat)

Elkezdődött a karácsonyi készülődés

Egyre több településen kerülnek ki az utcákra, terekre a karácsonyi dekorációk - ebben a városkában például már egy kisvonat is ünnepi díszbe öltözött, de szépen dekorált fenyő is hirdeti a karácsony közeledtét.

A nap, amikor Isten szekere végig gurul Budapesten

Szekérfesztivál az “egyszerűen boldogan” jelszavával.

Félszáz ember segédkezett a hatos ikrek születésénél

Minden lehetetlenség ellenére, ez már a második eset idén.

Te is inkább bérled majd a bútoraidat az IKEA-ból, mit megveszed őket?

Végül is, miért ne? Vannak bútorok – mondjuk egy pelenkázó –, amikről tudni lehet, meddig használja az ember.

Ünnep önmagunk és a világ körül

Anyaként a legfontosabb feladatom, hogy hagyományokat teremtsek, olyan rítusokat, melyek állandóságot visznek a gyermekem életébe, így nemcsak a hétköznapjai lesznek biztonságosak és kiszámíthatóak, de az ünnepeink is.

Augusztus 2-a a roma holokauszt nemzetközi emléknapja

Több mint ötven fiatal indult el hétfő reggel Budapestről Lengyelországba a roma holokauszt 72. évfordulója alkalmából tartandó nemzetközi ifjúsági megemlékezésre. Idén Európa 17 országából csaknem ötszáz fiatal lesz jelen a hatnapos rendezvényen. A szervezők azt szeretnék, ha az eseménynek identitás- és közösségformáló ereje lenne.