kutyatartas (10 találat)

Kutyatartás a mínuszokban

Rövid, hideg nappalok, sötétben megtett séták, hó és fagy – csak néhány didergető jellemzője a télnek, amik ráadásul az állatokra, így a kutyákra nézve több okból is rizikósak.

Akár száz szót is megtanulhatnak kedvenceink

Az ELTE etológusainak vizsgálata igazolta, hogy némely kutyák kiemelkedően sokat megértenek az emberi nyelvből. A kutatásban résztvevő kutyák között voltak olyanok, amelyek akár száz vagy még több játék nevét képesek voltak megtanulni.

A felelős kutyatartás nem opció, hanem kötelesség!

Gazdijogsi címmel kutyatartók és leendő gazdák számára indul ingyenes képzés szeptember 24-étől a budapesti Állatorvosi Egyetem aulájában.

Még egy érv, miért jó, ha kutyával nőhet fel egy gyermek

Ha már volt szó arról, hogy a gyerkőc kaphatna egy kiskutyát, akkor jöjjön még egy érv emellett – nem tőlünk, hanem a tudósoktól.

Már több mint ezren vettek részt a bécsi gazditanfolyamon

Ausztriában a kutyatartást már egy tanfolyam elvégzéséhez kötik, és arrafelé komolyan is veszik ezt a lelkes gazdijelöltek.

A kutyák szőrös gyerekek, bánjunk velük úgy!

Imádjuk a kutyákat, a felmérések szerint, mégis tele vannak a közösségi oldalak kidobott, elhagyott négylábúakkal. Ezért indított programot egy pénzügyi cég a felelős kutyatartás támogatására.

Tűzijáték: szép, de nem veszélytelen

A kutyatartókat figyelmezteti a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) a tűzijátékokkal kapcsolatban, több megoldást is javasolnak az ebek szökésének megelőzésére. Fontos tudnivalókat is közzétettek a budapesti központi ünnepséggel kapcsolatban.

A kutyatartás a véredben van – de szó szerint

Bármilyen furán is hangzik, bebizonyosodott, hogy a kutyatartásra való hajlandóság öröklődik családon belül.