kiegyensulyozott (14 találat)

Ezeket ne titkoljuk el a párunk elől!

Egy kapcsolat sosem egyszerű. Vannak jó és rossz napok, van, amikor teljesen nyugodtan éljük a hétköznapjainkat, máskor meg vitatkozunk a problémák miatt. De akármilyen napot is élünk meg a párunkkal, vannak dolgok, amiket nem érdemes titkolni előle, sőt!

Így nevelhetünk boldog gyerekeket 10 lépésben a szakértők szerint

Minden szülő azt szeretné, hogy a gyermeke boldog legyen gyerekkorában és később is, amikor majd felnő, és a családi fészket elhagyva éli az életét. Valójában mind erre vágyunk, vagyis a kiegyensúlyozott, boldog életre – és bárhogy is alakult az életünk, szeretnénk, ha a gyerekünknek könnyebb lenne, ha ő már eleve boldogabban élné az életét, mint ahogy mi...

Így gondoskodjunk önmagunk kiegyensúlyozottságáról az egyedül töltött percekben

Egyes embereknek az egyedüllét teljesen természetes igény és tudják is, hogy mihez kezdjenek ezekkel a helyzetekkel. Mások azonban sokszor inkább unalmasnak találják, amikor végre egyedül lehetnek, mert nem tudják, mihez fogjanak, mit csináljanak. Otthon is számtalan lehetőség van hasznosan eltölteni ezt az időt úgy, hogy közben kipihenjük magunkat, feltöltődjünk...

Így hozhatjuk egyensúlyba a hormonjainkat egyszerű életmódbeli változtatásokkal

A szervezetünkben körülbelül 50 különféle hormon van, ezek közül csak néhányról szoktunk általában beszélni, mint például az ösztrogén, a progeszteron, a tesztoszteron vagy a kortizol. Ha egészségesek vagyunk, ezek a hormonok egyensúlyban vannak, így a szervezetünk is kiegyensúlyozottan működik. Viszont könnyen előfordulhat, hogy valamilyen zavar keletkezik a...

Hogyan küzdjünk a stressz ellen a rohanós mindennapokban?

A rohanó életmódban a stressz szinte kikerülhetetlen, hiszen megannyi feladatot kell elvégeznünk, ráadásul mindezt rövid idő alatt. Néha azt kívánjuk, bárcsak több órából állna egy nap, hogy nyugodtabban és hatékonyabban tudjuk elvégezni a dolgainkat. De mégis mit tehetünk a stressz ellen?

Tippek az egészséges életmódhoz, hogy kiegyensúlyozottabbak lehessünk

Az, hogy mennyire vagyunk kiegyensúlyozottak és mennyire vagyunk harmóniában önmagunkkal, sok mindentől függhet. A legfontosabb azonban az életmódunk, hiszen az nagyban befolyásolhatja hangulatunkat, erőnlétünket és energiaszintünket. Összeszedtünk néhány alapvető, egészséggel kapcsolatos „fitt-tippet”, hogy leszámoljunk a lehangoltsággal, és energizáltabbak...

Miért érezzük magunkat kimerültnek?

Sokszor előfordul velünk, hogy nagyon fáradtnak érezzük magunkat, de nincs konkrét ötletünk arra, hogy mi lehet az oka. Ilyenkor érdemes elgondolkozunk az életvitelünkön, hiszen rengeteg minden befolyásolhatja azt, hogy miért nem leszünk reggelre kipihentek. Összegyűjtöttük, hogy mik lehetnek ennek az okai.

Így lehet stresszmentes a reggelünk 4 egyszerű lépés segítségével

Senki sem szereti a zavaros, rohanós, idegeskedős reggeleket. Nem csoda, hiszen az egész napunkra rányomhatja a bélyegét az, ahogyan elkezdjük. Nehéz utána lenyugodni, a napunkra koncentrálni, ha feszülten és bosszankodva kezdünk neki. Hogy ne így legyen, segítünk: így lehet stresszmentes a reggelünk 4 egyszerű lépés segítségével.