kalman-imre (7 találat)

Szépség, mosoly, szerelem, azaz operett

Az operett nemcsak zenei műfajban vidámabb kishúga a drámai nagy testvérnek, hanem abban is, hogy boldogságra született. Pedig a mesés vidám műfaj nagy zeneszerzői nem voltak mind vidám férfiak, mégis áradt a zenéjükből az életöröm.

138 éve született az operett koronázatlan királya

1882. október 24-én éjfélkor született Siófokon. Rendkívül tehetséges zongorista volt, csodagyereknek tartották, de az élet úgy hozta, hogy a zongorázásról le kellett mondania - ekkor fordult a zeneszerzés felé, amiért mindig is hálás lesz neki az utókor.

Siofókról indult és meghódította a világot: Kálmán Imre

Csodagyerekként tartották számon, de a zongorista karrierről 1900-ban betegség miatt le kellett mondania, ekkor fordult a zeneszerzés felé. A Csárdáskirálynő nemzetközi sikert hozott a 1882. október 24-én született Kálmán Imrének.

Az eredeti Csárdáskirálynőt mutatja be az Operettszínház

Vidnyánszky Attila, a Nemzeti Színház igazgatója először rendez operettet. A Budapesti Operettszínházban szeptember 6-án mutatják be a Csárdáskirálynőt, mely szabadtéren már debütált.

Operett slágerektől lesz hangos az Oroszlános udvar

A hagyományokhoz híven idén is megrendezik a Budavári Palotakoncerteket. A Budapesti Operettszínház jól ismert sztárjai mellett új tehetségek is színpadra állnak, augusztus 2-án és 3-án.

Igaz Ember díjat kap Kálmán Imre

Posztumusz Igaz Ember díjat kap Kálmán Imre. Az április 16-ai jótékonysági ünnepségen részt vesz a zeneszerző lánya, Kálmán Yvonne és fellépnek a Budapesti Operettszínház sztárjai.

Ma van a Magyar Operett Napja

2002-ben nyilvánították ezt a napot a Magyar Operett Napjának, Kálmán Imre születésének napján és egyben másik nagy operettszerzőnk, Lehár Ferenc halálának napján.