hitel (16 találat)

Mire költik a családok a visszatérített szja összegét?

Az szja-visszatérítés összegét a családok legnagyobb része tartozásai csökkentésére használja majd fel, miközben második helyen a lakhatási körülmények javítása, harmadik helyen pedig a megtakarítási és öngondoskodási célok szerepelnek - írja az Önkéntes Pénztárak Országos Szövetsége (ÖPOSZ) legújabb felmérése eredményéről.

Nem csökken a Babaváró hitel népszerűsége

Egyre nagyobb arányban fedezik lakhatási céljaikat az ügyfelek a Babaváró hitelből, a Duna House Pénzügyek felmérése szerint az igénylők közel háromnegyede költi ingatlanvásárlásra az elnyert hozzájárulás összegét, s az év végig még várhatóan mintegy ezer milliárd forint támogatott hitelt fognak felvenni a családok.

Már a felnőttképzésben is elérhető lesz diákhitel

Új konstrukciókkal rukkol elő a Diákhitel Központ: a szak- és a felnőttképzésben is igényelhető lesz hitel május 31-től - írja a Magyar Nemzet.

Óriási az érdeklődés az otthonfelújítási hitelre

Egyes szakértők szerint a 100 milliárd forintot is meghaladhatja idén az otthonfelújításra folyósított támogatások összege.

Jön a Diákhitel Plusz!

Május elsejétől elérhető a kamatmentes, szabad felhasználású Diákhitel Plusz.

Koronavírus: Felfüggesztik Magyarországon a hitelek törlesztését

Az év végéig felfüggesztik a magánszemélyek és a vállalkozások mai napig megkötött hiteleinek tőke- és kamatfizetési kötelezettségét.

Hogyan verekedd ki magad az adósságból?

Azt a szerencsétlent, aki akkor voltál, amikor adósságba sodródtál, el is felejted, amire győztesként visszafizetsz mindent.

Kitörés a Mama Hotelből

Ha egy fiatal pár valamelyikük szüleinél lakik, két év alatt megtakaríthatják saját lakásuk önrészét