fenyvedo (5 találat)

Négy hiba, amit elkövethetsz most otthon

A járvány idején a huzamosabb otthoni tartózkodásban több szokásunkat megváltoztathat. Például nem viselünk sminket. Ám van még jónéhány hiba, amit a szépségápolásban elkövethetünk.

A fényvédők használata 40 százalékkal csökkentheti a melanoma kockázatát

A fényvédő krémek rendszeres használata gyermek- és felnőttkorban 40 százalékkal csökkentette a bőrrák egy gyakori, agresszív formájának, a melanomának a kialakulását a 18–40 éves kor közötti ausztrálok körében, azon kortársaikhoz képest, akik csak elvétve védekeztek a napsugárzás káros hatásai ellen – derült ki a Sydney-i Egyetem tanulmányából.

A biztonságos napozás 5 + 1 aranyszabálya

Már a héten beköszöntött a kánikulai meleg, holnaptól pedig megkezdődik a naptár szerinti nyár. Egyre többen merészkedünk ki a napsütésbe, akár azért is, hogy egy kis színt szerezzünk, és a sápadt bőrszínünket egy kicsit sötétebb árnyalatúra cseréljük. Viszont nem árt óvatosan napoztatni a bőrünket, mert könnyen ártalmasakká is válhatnak a jótékonyan...

Ne az ár, hanem az összetevők alapján válasszunk naptejet!

Ha kimegyünk a napra, s huzamosabb ideig szeretnénk is ott tartózkodni, nagyon fontos, hogy mindenképpen védjük a bőrünket a káros sugaraktól. Rengetegfajta napkrém, -tej, -olaj és -spray közül választhatunk, de akár el is készíthetjük magunknak.

Napozni finom – de okosan kell csinálni

Van, aki már az első tavaszi napsugarak megjelenésekor süttetni kezdi magát, míg mások folyamatosan az árnyékba menekülnek. A fényvédelemről azonban mindkét esetben gondoskodni kell, hiszen a D-vitamin-szükséglet és a napbarnított magabiztosság beszerzésén túl a bőrünknek nagyon nem tesz jót a napsugárzás. Sokan a házilag kevert naptejre esküsznek, mások viszont el...