feny (32 találat)

Növények, amik jól érzik magukat a fürdőszobában

Bárki, aki szereti a növényeket, tudja, hogy fontos számukra a megfelelő hely. Legyen elegendő fény és páratartalom, de ne legyen huzat. Egyes növények jobban szeretik a nedvesebb helyeket, mások inkább a szárazságot részesítik előnyben. Ezért sem mindegy, milyen virágokkal díszítjük a fürdőszobánkat. Segítünk az elhelyezésben: ezeket a szobanövényeket tegyük a...

Rontja az alvásminőséget az elektronikai eszközök fénye?

Amerikai kutatók azt vizsgálták, hogy hogyan hat a 63 és 84 év közötti emberek egészségére és alvási szokásaira a fény, és arra jutottak, hogy azok, akik akárcsak a legkisebb megvilágítás mellett is aludtak, nagyobb valószínűséggel szenvedtek cukorbetegségben, túlsúlyban és magas vérnyomásban.

A nyár nem az alvásról szól? Változik az alvás-ébrenlét ciklusunk

A megnövekedett világos órák hatnak a cirkadián ritmusra, vagyis a test belső órájának a közvetítésével az alvás-ébrenlétünk változásaira.

Napfénnyel a depresszió ellen!

A túl kevés napfény összezavarja a biológiai órát: kutatók megtalálhatták a fényterápia depresszív hangulat elleni hatásosságának okát.

Ezért fontos mindig elhúzni a sötétítőt!

A függönyök öltöztetik a lakást és otthont varázsolnak belőle. Sokat számít, ha felakasztasz a karnisra egy jól sikerült függönyt. Ám ezek, veszély forrásai is lehetnek.

Trükkök egy világos otthonhoz!

Sajnos nem mindenki olyan szerencsés, hogy az otthonát egész nap elárassza a természetes fény. De nincs minden veszve, ugyanis a megfelelő dekorációval, trükkökkel és kiegészítőkkel pillanatok alatt csodálatos fényt varázsolhatunk az egyébként sötét helyiségekbe is. És persze anélkül, hogy kibontanánk a falat, vagy új ablakot tennénk valahová. Ezek csak optikai...

Fényre szomjazó növények

A növények egészséges fejlődéséhez, nem csak táptalaj, öntözés, de megfelelő mennyiségű fény is szükséges. Ha ezt nem kapják meg, észrevehető jeleket adnak. Ha figyelünk ezekre, egészségesebbek lesznek a növényeink.

Ne kuksolj a homályban!

Kijelenthetjük: a legtöbb lakás, nappali túl sötét. Kevés világítótestet használunk, csak egy központi, mennyezeti lámpára bízzuk a megvilágítást. Az ablakokon gyakori a sok és vastag függöny.