eletpalya (4 találat)

Mindenki azért járt a Nemzetibe, hogy őt láthassa – Bajor Gizire emlékezünk

A két háború között nem volt ünnepeltebb színésznője a budapesti színházaknak. Legendás szerepeiről a mai napig beszélnek, pedig már hetvenkét éve nincs köztünk.

Eleganciája és jellegzetes búgó hangja fényes csillaggá emelte Karádyt a magyar film égboltján

Ezen a napon 33 éve, 1990. február 7-én halt meg Karády Katalin, a harmincas-negyvenes évek egyik legkedveltebb színésznője és énekesnője. A Halálos tavasz című filmben alakított Ralben Edit figurája egy csapásra ismertté tette. Nevére tódult a közönség, évről évre többet forgatott, és igazi sztár lett.

Szabadság és szerelem kulcsszavakra épül az új Petőfi-kiállítás a PIM-ben

„Költő lenni vagy nem lenni” címmel január 14-től látható a Petőfi Irodalmi Múzeum (PIM) új, állandó Petőfi-kiállítása, amely az életmű főbb problémaköreit megidézve mutatja be Petőfi Sándor alakját.

4 híresség, aki 40 felett találta meg a hivatását

Az embernek többnyire fiatalon el kell dönteni, hogy mivel is szeretne foglalkozni az életben. Van, aki igen hamar megtalálja élete célját, míg másoknak erre akár évtizedeket is várniuk kell, és olyanok is vannak, akik sikeresek voltak ugyan, mégis szakmát változtatnak életük dele felé közeledve, hogy aztán még a korábbinál is nagyobb eredményeket könyvelhessenek el....