ehezes (10 találat)

A szupermodell rámutatott a modellszakma árnyoldalaira

A modell bevallotta, hogy karrierje során túl keveset evett, aminek következtében a szervezete összeomlott.

Vegyük észre mások nélkülözését!

Az UNICEF javaslatára 1954 óta szeptember 20-án tartjuk a Gyermekek világnapját. A kezdeményezés legfontosabb célja, hogy felhívja a figyelmet a fejlődő országokban élő gyermekek nehézségeire, de azokra a problémákra is, amelyek a háború sújtotta országok gyermekei szenvednek el. A gyermekek védelmének fontosságára hívja fel a figyelmet szerte a világon.

Már kézből esznek az éhező lamantinok

Már 25 tonna salátát etettek meg a floridai lamantinokkal, vagyis manátuszokkal, hogy megmentsék őket az éhhaláltól – közölték az állami program felelősei szerdán. A helyiek és a turisták által kedvelt kerekded tengeri emlősök száma drámaian megfogyatkozott, mert a mezőgazdasági, városi és más forrásokból származó vízszennyezés miatt eltűnőben van fő...

Nem tudsz lefogyni? Nem biztos, hogy a te hibád

A leptin az a hormon, amely a jóllakottság érzéséért felel. Rajta is múlik, hogy a súlyunk megfelelő legyen. Ezért fontos tudni, hogy leptin-rezisztensek vagyunk-e. Öt jele is van annak, ha baj van.

Az éhség örök – Az evolúció győzelme a diéták felett

Az őskori embernek, a testi felépítéséből kifolyólag nem sok esélye maradt az evolúciós fennmaradásra, ezért az egyetlen járható utat választotta: a maga módján ragadozóvá vált.

Ez az elsődleges ok, ami a legtöbb esetben megakadályozhatja a fogyást

Rendszeresen mozgunk, odafigyelünk az étrendünkre, és mégsem látjuk az eredményét? Hiába diétázunk és számolgatjuk a kalóriákat, a mérleg mégsem akar kevesebbet mutatni? Előfordulhat, hogy valamilyen rendellenesség vagy betegség áll a háttérben, amit érdemes kivizsgáltatni. Ha azonban nincs ilyen problémánk, akkor mi lehet az oka, hogy nem fogyunk? Mutatjuk, a legtöbb...

Így teszi tönkre a testünket az, ha éhezünk

Szervezetünket nem tömhetjük túl, és nem éheztethetjük következmények nélkül, tartósan biztosan nem. Ám miközben a túlsúly veszélyeit csípőből sorolja mindenki, a tartós éhezésről kevesebb szó esik.

Egy bolt, ahol minden étel szavatossága lejárt

Nem, nem az ott dolgozók rettenetesen lusták kidobni a polcon maradt termékeket, a dán boltban direkt csak ezt lehet kapni. Most, hogy megnyílt második üzletük, már nyugodtan beszélhetünk üzletláncról – ebből is látszik, hogy a dánok imádják az ötletet!