borok (6 találat)

Augusztusban nem csak a jazzvilág figyel Debrecenre, a szép borok rajongóit is várják

Hat borrégió, huszonkét borvidék hatvanöt borászata, illetve negyven zenei formáció mutatkozik be az idei Debreceni Bor- és Jazznapokon, amelyet augusztus 4-7. között rendeznek meg a nagyerdei Békás-tó partján - jelentették be a szervezők a helyszínen sajtótájékoztatón csütörtökön.

Ismerd meg a sajtkészítés fortélyait!

Igazi családi kikapcsolódásra számíthatnak azok, akik október 19-én részt vesznek a II. SZEGA Nemzetek Sajtfesztiválján, ahol a gyerekeket is izgalmas programokkal várják.

Országos Borverseny negyvenedszer

Kilencszáznál is több bort neveztek idén az egyik legnagyobb múltú hazai borversenyre.

A boraink mellett a pezsgőink is egyre jobbak lesznek!

Jelentős sikereket értek el a tokaji borok és egy magyar pezsgő is a világ legrangosabb italversenyén.

Konyári János lett 2018-ban a Borászok Borásza

Konyári János, a balatonboglári Konyári Pincészet alapítója nyerte el a Borászok Borásza címet, míg a Borászok Barátjának a brit Caroline Gilby borszakértőt választották.

Ismét a Ridikül adásában: A borok királynői

A borászt a mai napig férfias foglalkozásnak tartják. A bor és a nő két örök téma, a borászközösségben pedig mostanság sűrűn találkozni női nevekkel.