tippek (237 találat)

3 szokás, melytől boldogabbak leszünk az új évben

Ha elférne még az életünkben egy kicsivel több öröm, érdemes megvizsgálnunk, mit változtathatunk annak érdekében, hogy elégedettebben éljük a mindennapjainkat.

Szuper praktikák az eredményesebb munkavégzéshez

Ha már régóta dolgozunk, akkor egy idő után belefásulhatunk a dolgos mindennapokra, és szétszórtabbak, motiválatlanok lehetünk. Ennek érdekében érdemes bevetni pár trükköt, hogy a motivációnk visszaszerzése mellett sokkal jobban is teljesítsünk a munkánkban.

Ezekkel a trükkökkel könnyebb lesz a takarítás

Sajnos csak igen kevesen vannak azok, akik valóban szeretnek takarítani és rendet rakni. A többieknek inkább nyűg, amit csak tolni és tolni akarunk. A következő tippek és trükkök betartásával azonban sokkal jobban megkönnyíthetjük a dolgunkat.

Ilyen módokon küzdjünk a feszültség ellen

A feszültség befolyásolhatja a napunkat, a hetünket, sőt akár az egész életünket is, így nagyon fontos, hogy a megpróbáljuk elkerülni vagy lecsökkenteni. A hosszú távon keresztül jelentkező feszültség még az egészségünkre is rámehet, ami miatt pedig újra elkezdünk idegeskedni, ez pedig így egy ördögi kör. A következő tippek betartásával nagyban...

Így ronthatunk el teljesen egy állásinterjút

Egy állásinterjú mindig stresszes helyzet, és sokszor már bőven az interjú előtt megpróbálunk felkészülni. De melyek azok a dolgok, amelyeket semmiképpen ne mondjunk vagy csináljunk egy ilyen helyzetben?

Miért olyan sokoldalú az Aloe vera?

Az Aloe vera jótékony hatásait már régóta ismerhetjük, hiszen amellett, hogy antibakteriális, olyan vitaminokat és ásványi anyagokat tartalmaz, amelyek még az ekcéma tüneteit is képesek enyhíteni. Ennél azonban még sokkal több mindenre is felhasználhatjuk, amiknek megpróbáltunk utánajárni.

Szódabikarbóna a szépségápolásban? Mutatjuk, hogyan!

Nem túlzás azt állítani, hogy a szódabikarbóna szinte az összes háztartásban ott lapul az egyik konyhai szekrényben, ennek ellenére fogalmunk sincs róla, hogy milyen fantasztikus felhasználási módjai lehetnek. Az ismert egészségügyi hatásán túl ugyanis a nátrium-bikarbonát nemcsak gombaölő, de gyulladáscsökkentő hatásokkal is bír, amelyeket felhasználhatunk a...

Illatos és egészséges: 3, gyógynövényekkel készült ajándék karácsonyra

A gyógynövények jó barátaink lehetnek nemcsak a kisebb egészségügyi problémák kezelésében, de a szépségápolásban is. Illatukkal felpezsdítik a sötét téli estéket, ráadásul könnyen személyre szabhatók. Mindezeket kihasználva tökéletes karácsonyi ajándékokat készíthetünk!