kisbaba (24 találat)

Szombathelyen született az új év első babája Magyarországon

2018-ban Szombathelyen, 0 óra 1 perckor született az első gyermek vidéken, a Markusovszky Kórházban – közölte a Vas megyei kórház hétfőn az MTI-vel.

Sikeresen megműtötték a babát, aki testén kívül dobogó szívvel született

Túlélte a műtétet és „jól van” az a háromhetes kislány, aki mellkasán kívül dobogó szívvel született. Vanellope Hope Wilkins császármetszéssel jött világra, mellcsont nélkül. Három műtéttel helyezték vissza a szívét a mellkasába a leicesteri Glenfield Kórházban.

Koraszülöttek világnapja: lila épületek és családsegítő program

November 17-e a koraszülöttek világnapja: ebből az alkalomból lilába „öltöztetnek” mindent a mai napon. Magyarországon is sok épületet lilával világítanak meg a fontos esemény alkalmából. A világnap célja, hogy felhívja a figyelmet a koraszülöttségre mint népbetegségre.

3 + 1 tény az anyatejről, amely bizonyítja az emberi test csodáját

Az anyatej már önmagában egy nagyszerű anyagnak tűnik, hiszen ezzel etetik az édesanyák a kisbabájukat, akik ettől erősek, egészségesek lesznek és szép nagyra nőnek. Talán nem is tudjuk, de az anyatej sokkal több annál, mint a csecsemők legfinomabb tápláléka. A tudósok ugyanis ezzel a folyadékkal kapcsolatban is végeztek kutatásokat, amelyek meglepő tényekre...

Kisbabával a világ: csupa móka és nevetés – galéria

Egy kisbaba sok örömet és boldogságot tud adni a szüleinek, a családjának. Nem beszélve arról, hogy milyen édesek tudnak lenni, és mókás dolgokat csinálnak. Grimaszolnak, nevetnek, egyszerűen szépek és aranyosak úgy, ahogy vannak. Galéria!

Megtaláltuk a világ legcukibb pótnagypapáját

David Deutchman 12 éve dolgozik önkéntesként, munkája során a közeli kórház csecsemőosztályát látogatja, ahol a beteg, műtétre váró kisbabáknak énekel, ringatja és megnyugtatja őket. Az osztály nővérei nagyon hálásak a segítségért, hiszen sokszor alig marad idejük foglalkozni a kisbabákkal, akikkel nem tudnak mindennap bent lenni a szüleik. Ezek a gyerekek sokszor...

Nap végi léleksimogató: édesen alvó kisbabák – galéria

Az egyik legaranyosabb dolog a világon, amikor egy kisbaba alszik. Róluk gyüjtöttünk össze egy csokorra valót, hogy egy kicsit gyönyörködhessünk az ő édes álmukban a nap vége felé. Galéria!

A testvéri szeretet nem ismer akadályt

Ezen a tündéri videón az idősebb testvér mindent bevetve „megszökteti” kisöccsét a rácsos ágy fogságából, bizonyítva, hogy a testvéri szeretet nem ismer akadályt. A mutatvány elég veszélyes, de szerencsére nem történt baj, a leleményes szülők pedig a videofelvétel láttán biztosan gondoskodnak majd róla, hogy meghiúsítsák a következő szökési kísérletet.