hormonok (57 találat)

A hajkorona és a gyermekáldás

A kismamáknak gyönyörű hajkoronájuk van – tartják sokan, ami részben igaz, ám sok probléma is adódik ilyenkor a hajjal.

Csokit akarok! – Mértékkel lehet, akár minden nap

Csokit enni olyan, mintha szerelmesek lennénk – ugyanaz a hormon, az endorfin szabadul fel mindkét esetben. Amellett, hogy tudjuk, mennyire hizlal és mennyire árt a fogaknak, most felsoroljuk az édesség pozitív hatásait, egyúttal hangsúlyozva az örök érvényű figyelmeztetést: csak mértékkel!

Az első csókra örökké emlékezünk

Az egyik legjobb és legizgalmasabb dolog a világon: az a bizonyos első csók, amit azzal az emberrel élünk át, akiről azt gondoljuk, reméljük, hogy ő lesz majd az, akivel az egész hátralévő életünket leéljük. És ez a bizonyos első csók fantasztikus hatással van a lelkünkre, de a testünkre is.

Miért szaladunk egyik kapcsolatból a másikba?

Ha azt érzed, hogy egy szakítás után máris szerelmes vagy, az nem biztos, hogy a te döntésed, hanem inkább a testedé. Ugyanis a hormonok dolgoznak benned és elnyomják az ítélőképességed. Az emberi szervezet sajnos éppúgy képes függővé válni a szerelemtől, mint a szerencsejátéktól, a szextől vagy a kábítószerektől.

Létezik örök szerelem?

A szerelmesek szerint igen, ám a tudósok mást mondanak. A szerelem hormonjai ugyanis csak harminc hónapig termelődnek agyunkban. Vajon honnan tudják mindezt?

Igaz szerelem, mindig is volt és létezik is

Pillangók a gyomorban, étvágytalanság, izzadó tenyér. Ezek a szerelem leggyakoribb tünetei, és talán nem is a legkellemesebbek, mégis mennyire tudjuk szeretni.

Létezik sírig tartó szerelem? Van, aki szerint igen

Létezik örök szerelem? Attól függ, kit kérdezünk. A szerelmesek szerint persze. A tudósok azonban azt mondják, nem létezik. A szerelem hormonjai ugyanis csak harminc hónapig termelődnek agyunkban. Honnan tudják vajon?

A nyár is befolyásolja a hűtlenséget

Egy amerikai kutatás szerint a nyári hónapokban mindenki nyitottabb lesz az újdonságra, vagyis megnő a hűtlenkedések száma. Ebben pedig a férfiak vezetnek.