film (915 találat)

Danny DeVito és Arnold Schwarzenegger újra együtt

A két színész és jó barát nemrég újra együtt szerepeltek a színpadon.

Döntöttek James Bond sorsáról, ő lehet a végleges befutó

Hosszú hónapok várakozása előzte meg az új 007-es ügynök kiválasztását, de végre úgy tűnik, megszületett a döntés.

Céline Dion nem hagyja, hogy betegsége uralkodjon az élete felett

Az énekesnő dokumentumfilmjével szeretné felhívni a figyelmet arra a ritka betegségre, amellyel egy évvel ezelőtt diagnosztizálták, és amely miatt kénytelen volt felhagyni az énekléssel is.

Magyar filmek versenyeznek Annie-díjért

Gauder Áron a Kojot négy lelke című animációs filmje, valamint Bánóczki Tibor és Szabó Sarolta rendezőpáros Műanyag égbolt című mozifilmje is versenyez az egyik legrangosabb nemzetközi szakmai megmérettetésen az Annie-díjért a legjobb független animációs mozifilm kategóriában – közölte a Nemzeti Filmintézet (NFI).

A Semmelweis főszereplője elmondta milyen lesz film

November 30-án hazánkban is bemutatják Koltai Lajos Semmelweis című filmjét. Az Amerika Egyesült Államokban már nagy sikerrel vetített nagyjátékfilmben a női főszereplőt alakító Nagy Katica színművész a Duna Család-barát című műsorában beszélt karakteréről és a film fogadtatásáról.

Pierce Brosnan megmutatta, hogy fog kinézni 20 év múlva

A színészt új filmje kedvéért változtatták öregemberré.

Amerikában is elsöprő sikert aratott a Semmelweis-film

Három díjat nyert a Semmelweis a Los Angeles-i Magyar Filmfesztiválon: Koltai Lajos rendezése lett a legjobb film, Vecsei H. Miklós a legjobb színész, Nagy Katica pedig a legjobb színésznő díját nyerte el az anyák megmentőjéről készült filmben nyújtott alakításáért.

Bard Pitt is a rajthoz áll Silverstone-ban

Az Oscar-díjas színész nem akárhol fog rallyzni, ehhez a száguldó cirkusz világsztárja adja majd a tanácsokat.