etrend (365 találat)

Stresszűző ételek

Nap mint nap rohanunk, munkába, haza, bevásárolni, a gyerekért – ráadásul a karácsony közeledtével egyre inkább úgy tűnik, hogy semmire nincs elegendő időnk még akkor sem, ha idejében elkezdjük szervezni az ünnepeket. A fokozott stressz ellen tehetünk többek között az étrendünk segítségével is.

Túl fáradtak vagyunk, hogy változtassunk az életükön?

Egy felmérés szerint az emberek 35 százaléka a fáradtság miatt nem változtat az étrendjén és testmozgása mennyiségén – írta a The Guardian című brit napilap online kiadása.

A szénhidrát rejtett hatásai az egészségre

Korszakokra lehetne osztani, hogy a fogyni vágyók mikor mit utálnak. Egy időben mindenki a zsírt tekintette a legnagyobb ellenségnek. Aztán hirtelen az emberek a szénhidrátot kezdték el okolni mindenért. De mennyire megalapozottak ezek az állítások? A szénhidrát valóban tiltólistára való?

Változatok változókorra

A témával sokan, mi is többször foglalkoztunk, a menopauza azonban még ma is rejtegetni való állapot, sokan akkor sem kérnek segítséget, ha már lelki, testi zavarokat okoz. A vendégek között többen vannak olyanok, akik egyfajta küldetésnek érzik nemcsak azt, hogy segítsenek nőtársaikon, hanem azt is, hogy elmondják, a menopauza nem jellemhiba és semmiképp sem szégyellni...

Megan Fox kemény diétával tartja karcsún a derekát

A 35 éves színésznő étlapján vannak olyan ételek, amelyek semmi szín alatt nem kerülhetnek a tányérjára.

Még a bacon is beilleszthető az egészséges étrendbe

Egyre több szuper és turbódiétáról lehet olvasni, naponta nyilatkoznak hollywoodi sztárok, hogy milyen rendhagyó étkezési szokásokkal tartják formában magukat. Mivel szinte mindenki másra esküszik, nem nehéz elveszíteni a fonalat: tulajdonképpen miből és mennyit érdemes enni. Utánajártak, hogy a fogyókúrával első hallásra nehezen összepárosítható bacon hogyan...

Mintaétrendek és táplálkozási tanácsok a 60 év felettieknek

Új, kifejezetten a 60 év feletti korosztálynak szóló, nemzeti táplálkozási ajánlást tett közzé az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) háttérintézménye, az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézet (OGYÉI) – tájékoztatta a szervezet kedden az MTI-t.

Nehezen szabadulsz a cukortól? Adunk néhány tippet!

A cukormentes életet elkezdeni valóban nehéz, de adunk néhány jól bevált és hasznos tippet arra, hogy könnyebb legyen a változás.