siker-2 (1475 találat)

Csepregi Éva: Édesanyám már hétéves koromban tudta, hogy énekesnő lesz belőlem

Már általános iskolában felfigyeltek tehetségére, és a Magyar Rádió Gyermekkórusának is tagja volt, családi körülményei miatt azonban nem tudott annyi időt szentelni az éneklésnek Csepregi Éva, mint szerette volna. Az énekesnő az M5 műsorában beszélt arról, miért tartja fontosnak, hogy egy előadó tisztában legyen azzal, milyen kórusban, harmóniában énekelni.

Hétfő – A sikert elérni, a kudarcot elkerülni

Siker, kudarc - az egyiket elérni, a másikat elkerülni szeretnénk. Erre törekszünk. De kinek mi siker? Minden ember számára fontos, hogy elérje céljait, hatékonyan teljesítsen, sikeres legyen.

Budapest is bekerült Európa legromantikusabb városai közé

A közelgő Valentin-nap alkalmából összegyűjtötték Európa tíz legromantikusabb úti célját, és Budapestet az egekig dicsérték.

Mező Misivel lép fel lemezbemutató koncertjén A Dal 2023 győztese

Új lemezt adott ki a nemzeti dalválasztó győztese a nyereményéből. A magyar zene nagyjai előtt tisztelgő „A szavakon túl” című albumot a december 11-i adventi koncertjén mutatja be a nagyközönségnek az idén 20 éves zenekar. Az esemény sztárvendége, A Dal 2023 zsűrielnöke, Mező Misi.

Decemberben is látható lesz Ákos jubileumi műsora

Ákos dupla teltházas Opera-koncerttel ünnepelte harmincéves szólópályáját.

Houstonban kapnak kiképzést a magyar űrhajósjelöltek

Milyen út vezetett odáig, hogy Magyarország embert küldjön az űrbe? Hol tart most a négy magyar űrhajósjelölt kiképzése? Erről beszélt részletesen Ferencz Orsolya, űrkutatásért felelős miniszteri biztos és Magyari Gábor, a HUNOR Magyar Kutatóűrhajós Program Repülésüzemi és Képzési Vezetője a Kossuth Rádió Irány az űr! című vasárnap délutáni műsorában.

Amerikában is elsöprő sikert aratott a Semmelweis-film

Három díjat nyert a Semmelweis a Los Angeles-i Magyar Filmfesztiválon: Koltai Lajos rendezése lett a legjobb film, Vecsei H. Miklós a legjobb színész, Nagy Katica pedig a legjobb színésznő díját nyerte el az anyák megmentőjéről készült filmben nyújtott alakításáért.

Mire nem jó egy sorozat! A kisfiú a filmből leste el, hogy kell újraéleszteni valakit

A népszerű Stranger Things című sorozatban látott újraélesztési technikát alkalmazta egy kisfiú az Egyesült Államokban, miután kihúzott egy eszméletlen férfit a medencéből és sikeresen újraélesztette. A gyermek a viselkedésterapeutájával játszott a vízben, azon versenyeztek, hogy ki tudja tovább visszatartani a lélegzetét, de a felnőtt elájult.