Stílus

Meghan Markle szerkesztette a brit Vogue szeptemberi számát

Harry herceg amerikai felesége az első, aki vendégszerkesztőként összeállította a divat bibliájaként is emlegetett magazin brit kiadásának rendszerint nagy jelentőségű szeptemberi számát, amelynek címlapján ezúttal az általa fontosnak tartott 15 ismert és kevésbé ismert nő látható – köztük Jane Fonda színésznő és Jacinda Ardern új-zélandi kormányfő.

A hercegné néhai anyósa, Diana és sógornője, Katalin cambridge-i hercegnő egyaránt szerepelt a patinás kiadvány címlapján – előbbi négyszer is, utóbbi pedig 2016-ban, a brit kiadás első megjelenésének 100. évfordulóján. Meghan azonban hétfői brit értékelések szerint – melyeket az MTI idézett – egy lépéssel továbbment azáltal, hogy ő szerkesztette a szeptemberi számot, amely most a nők sokszínűsége és vezető szerepük előtt tiszteleg. A címlapon látható nőket és lányokat a hercegnő példaképként mutatja be, akik úttörő szerepet játszanak a mentális egészség területétől a politikáig.

Fotó: Shutterstock

Fotó: Shutterstock

Meghan titokban hét hónapon át dolgozott a brit Vogue Forces of Change (vagyis A változás erői) című összeállításán. A szeptemberi számban olvasható többek között egy interjú, amelyet a hercegnő készített Michelle Obama előző amerikai first ladyvel, akit régóta csodál, illetve egy másik is, amelyben férjét, Harry herceget kérdezte. Meghan interjút készített Jane Goodall antropológussal, primatológussal, a csimpánzok világhírű kutatójával is, akit gyerekkora óta bálványoz.

A címlapon látható nők között van Jacinda Ardern új-zélandi kormányfő, akivel Meghan az első hivatalos külföldi útján találkozott tavaly októberben, az aktivistaként is ismert színésznő, Jane Fonda, valamint pályatársa, Salma Hayek, aki szintén ismert aktivistaként is. Christy Turlington modell, aki a szülés körüli anyai halálozás elleni küzdelem egyik szószolója is. A nagyközönség számára kevésbé ismert nevek között van Adwoa Aboah, aki a mentális egészség jelentőségét hirdető kampány egyik zászlóvivője, továbbá Jameela Jamil, aki a pozitív testkép jelentőségét hangsúlyozza a közösségért végzett munkájában.