Stílus

Akasztókötelet a nyakakba! Már bocs

A Burberry legújabb kapucnis pulóverének összehúzója ugyanis konkrétan egy akasztókötél.

Tényleg furcsa, hogy nem telik el úgy hét, hogy egy nagy divatcég ne kövessen el valamilyen bakit.  Aztán folytatódik a bocsánatkéréssel, a maga részéről mindenki hangsúlyozza, hogy senkit soha semmilyen körülmények között nem szeretett volna méltóságában, emberi minőségében megbántani. De valahogy mégiscsak sikerül. Persze azt is mondhatnánk, hogy ez is csak reklám, hiába hívják vissza azt az adott terméket. Másrészt pedig mindig akadnak olyan vásárlók, akiket ez egyáltalán nem zavar, sőt még több pénzt fizetnek azért, hogy egy-egy ilyen modellhez juthassanak.

Akasztókötél (Fotó: Shutterstock)

 (Fotó: Shutterstock)

E heti bocsánatkérőnk a Burberry. Az 1856 óta létező brit ruházati márka most egy, a fiatalok körében roppant népszerű belebújós, kapucnis pulcsi miatt kénytelen sajnálkozni. Ugyanis a kapucnit összehúzó zsinór egy konkrét hurokban végződik. A látvány félreérthetetlen: akasztókötél lóg mindenki nyakában, aki ezt a pulcsit viseli. Riccardo Tisci, divattervező a Burberry egyik meghatározó alakja, a cég őszi/téli kollekcióját bemutató show szervezője mély sajnálatát fejezte ki a CNN-nek, akárcsak a vezérigazgató, aki azonnali hatállyal visszavonta ezt a terméket.

Hát igen. Talán nem ártott volna még a tervezés fázisában végiggondolni, hogy az akasztófa humor mégsem olyan poénos, ha épp egy akasztókötél lóg a nyakadban…