Stílus

A legnagyobb stílusteremtők

Mindannyian követünk egy divatirányzatot, egy trendet még akkor is, ha úgy gondoljuk, hogy nem, hiszen valamennyi stílus valakinek az ötletéből fakadt egyszer. Vegyük sorba a legnagyobbakat azok közül, akik máig meghatározzák, meghatározták, hogy ma mit is viseljünk.
Coco_Chanel,_1920

Coco Chanel 1920, Forrás: wikipedia

Coco Chanel
Legismertebb kosztümje – ami 1923-hoz kötődik – elegáns, fekete szegélyes, térdig érő szoknyából, és egy szögletes kabátkából áll, gyapjúból szőve, szintén fekete szegéllyel, aranygombokkal. Hozzá gyöngy kosztümékszer illik. A kis, fekete ruhát is újra népszerűvé tette, melynek sokoldalúságát az mutatta, hogy nappalra, és éjjelre is tökéletes választás volt, mindössze a megfelelő kiegészítőkkel kellett párosítani. Coco szerint „Simplicity is elegance”, ami annyit tesz, hogy az egyszerűség jelenti az eleganciát. Elsőként kezdett dzsörzé-anyaggal dolgozni. Szívesen kombinálta a bizsukat igazi ékszerekkel, és táskáit pántként funkcionáló aranylánccal díszítette, öv helyett pedig sálat kötött a modelljei derekára.

Forrás: facebook

Christian Dior, Forrás: facebook

Christian Dior
Kreációi jóval érzékibbek voltak, mint a II. világháború alatt megszokott öltözékek. Jellemzője az általánosan karcsú szabásvonal, a hangsúlyozottan alakkövető felsőrész. Csípőnél szélesedő szoknyái gyönyörű alakot kölcsönöztek a vásárlóinak, ezzel egy csapásra híressé téve őt. A New Look-irányvonal elérte, hogy a háború után Párizs lett a divatvilág fővárosa.

Forrás: wikipédia

Giorgio Armani, Forrás: wikipédia

Giorgio Armani
Elegáns, kényelmes, új szabásvonalú öltönyei, valamint nőknek szánt, sikkes, modern, kicsit férfiasabb tervezései újdonságként hatottak és magabiztosságot adtak viselőjüknek az 1980-as évek elején. Az igazi elismerést az Amerikai dzsigoló című film hozta meg számára, amelyben a főszereplőt, Richard Gere-t öltöztethette. Kreációit Jodie Foster, Rene Russo és Michelle Pfeiffer is hordja.

Forrás: facebook

Hubert de Givenchy, Forrás: facebook

Hubert de Givenchy
1952-ben nyitotta meg saját divatházát, Párizsban. Egy évre rá találkozott a Sabrina forgatása alatt Audrey Hepburnnel, akinek a filmbéli kosztümjeit ő alkotta, csakúgy, mint onnantól szinte mindegyik mozijában és a magánéletben egyaránt. A színésznő után más híres személyiségek, többek között Grace Kelly, Windsor grófnője vagy Jacqueline Kennedy Onassis is a vásárlói lettek.

Forrás: facebook

Pierre Cardin, Forrás: facebook

Pierre Cardin
1959-ben megtervezte köznapi viseletre is alkalmas kollekcióját, és kis szériában készült darabjait a Lafayette áruházban lehetett megvásárolni. Bár kollégái először megvádolták, hogy eladta a tehetségét, a nagy siker után követni kezdték a példáját. Hogy olcsóbbá tegye a ruháit, például a kézi varrást gépivel helyettesítette. Tervezett egyenruhákat többek között a MALÉV személyzetének és az olimpiára utazó magyar sportolóknak is.

Foto: wikipédia

Guccio Gucci 1940-ben, Foto: wikipédia

Guccio Gucci
Az első sikereket lovasok számára készített bőrtermékekkel, főleg kiegészítőkkel érte el. Ő és fiai – Aldo, Ugo, Vasco és Rodolfo –, valamint varrónő felesége egyre kifinomultabb vásárlókat nyertek meg. Az ötvenes években egyedi nyakkendőik, övcsatjaik, minőségi mokasszinjaik, és bambuszfogójú női táskáik öregbítették a divatház hírnevét, amit 1953-ban bekövetkezett halála sem rendített meg. A hatvanas évekre a Gucci márka státuszszimbólum lett.