Stílus

11 menyasszonyi ruha az elmúlt 20 évből, amely történelmet írt

Az elmúlt húsz évben rengeteget változott a menyasszonyiruha-divat. A fehér mellett egyszer csak megjelentek a fehér árnyalatai, majd a színes ruhák. A legvagányabb menyasszonyok a feketétől sem riadtak vissza – igaz, csak egy-egy kiegészítő erejéig használták. A sztároknak óriási szerepük volt abban, hogy egy fazon vagy szín divatossá váljon. Melyek voltak az elmúlt 20 év legmeghatározóbb menyasszonyi ruhái? Összegyűjtöttük.

1999 – Victoria Beckham

Posh Spice 1999. július 4-én mondta ki az igent az aranylábú focistának, David Beckhamnek. Azóta négy gyermekük született, a legkisebb, Harper 7 éves. Beckhamék esküvőjére egy Dublin melletti kastélyban került sor – ennek megfelelően az esküvői ruha is hercegi volt. A pezsgőszínű, hosszú fátyollal kiegészített menyasszonyi ruhát a híres divattervező, Vera Wang készítette.

 

 

2002 – Gwen Stefani

Az énekesnő 2002-ben, egy szeptemberi napon mondta ki a boldogító igen Gavin Rossdale-nek, akivel majdnem 13 évig éltek házasságban. A pár ugyan 2015-ben szétvált, de a mai napig tisztelettel és szeretettel beszélnek a másikról. Az esküvőjükön Gwen Stefani rózsaszínű, ombre esküvői ruhát viselt. A színt sokan szokatlannak találták, pedig néhány évszázaddal ezelőtt nem is keltett volna különösebb feltűnést. Az ombre pedig azóta meghódította a világot, és már le is csengett.

 

2005 – Melania Trump

Az amerikai first lady 2005-ben ment hozzá az Amerikai Egyesült Államok jelenlegi elnökéhez, Donald Trumphoz. Az uszályos ruhát a Dior divatház tervezte számára, és jól láthatóan nem fukarkodtak a húzásokkal, fodrokkal, rátétekkel és a fátyollal sem. Ilyen ruhát csak magabiztosan, királynői tartással lehet viselni.

 

 

 

2006 – Pink

Az énekesnő kétrészes, Monique Lhuiller esküvői ruhát viselt, amelynek mind az alsó, mind a felső része külön-külön is elég látványos volt. Az i-re a pontot azonban a derekára kötött öv tette fel, amely az utána következő években több magyar menyasszony ruháján is visszaköszönt.

 

2008 – Beyoncé

A világhírű énekesnő esküvőjéről nagyon sokáig semmit nem lehetett tudni. Azt sem, hogy egyáltalán megtörtént-e. Beyoncé-ről köztudott, hogy családjával rengeteg házi felvételt készítenek, ezeket pedig előszeretettel vetítik ki a koncertjeiken miniklippé komponálva. Egy ilyen koncertes vetítésen tűnt fel először az esküvőjükön készült néhány pillanatkép is. A ruhát Beyoncé édesanyja, Tina Knowles tervezte.

 

 

2011 – Kate Middleton

Az évszázad esküvője volt, amikor Kate Middleton hozzáment Vilmos herceghez. Előbb-utóbb királyné és király válik majd belőlük, nem kérdés, hogy a ceremónia is több mint fenséges volt. Katalin hercegné – akkor még Kate Middleton – ruháját Sarah Burton brit divattervező, a McQueen divatház vezetője tervezte. A hercegné azóta is szívesen dolgozik együtt vele, számtalan emlékezetes ruháját köszönheti neki.

 

 

 

2012 – Jessica Biel

A Hetedik mennyország egykori gyerekszínésze 2007-ben kezdett el randevúzni Justin Timberlake világhírű énekessel. A pár 2012-ben házasodott össze Olaszországban. A menyasszony az esküvőn gyönyörű, rózsaszín Giambattista Valli ruhát viselt. Mindig is szeretett volna romantikus és nőies darabot az esküvőjére, de sosem volt oda a teljesen fehér ruhákért.

 

 

2013 – Keira Knightley

A brit színésznő pánt nélküli, térdig érő tüllös Chanel ruhában mondta ki a boldogító igent 2013-ban. A sztár a fenntartható divat egyik nagykövete is lehetne, ugyanis a ruhát utána számtalan alkalommal viselte vörös szőnyeges eseményeken.

 

2014 – Kim Kardashian

A meztelen ruha és a meztelenség királynője 2014-ben ment hozzá gyermekei apjához, Kanye Westhez. A valóságshow-sztár, az influencerek influencere kedvenc divatházához, a Givenchy-hez fordult, és egy igazán kardashianos ruhát választott.

 

 

2014 – Solange Knowles

Beyoncé húga sok szempontból stílusosabb, mint Beyoncé, csak éppen kevesebb ember vevő arra, amit ő képvisel. Az viszont biztos, hogy Solange Knowles már 2014-ben tudta, a nadrágos esküvői ruha lesz a divat, a biciklis fotózás a környezettudatos életmódot hirdeti, és a menyasszony kérésére érkezhet mindenki fehérben az esküvőre.

 

 

 

2018 – Meghan Markle

Azt már az esküvő előtt tudni lehetett, hogy Meghan Markle nagy rajongója a letisztult, minimalista stílusnak, az egyszerű vonalvezetésnek és a nemes anyagoknak. A Givenchy új tervezője, a brit Clare Waight Keller tervezte a ruhát, amely körül ugyan sok a botrány, de az biztos, hogy a kevesebb, több irányvonal sok leendő menyasszony szerint lehet üdvös.