Stílus

A legszebb lábú sztárok 40 felett

Lábainkat egyre kevésbé szeretjük mutogatni, ahogy haladunk előre a korban, pedig ha eleget mozgunk, és ügyelünk ereink karbantartására, nagyon sokáig fiatalosak maradhatnak.

Annak idején már egy gyönyörű női boka kivillantásától is sokkot kaptak a férfiak. Azóta eltelt néhány év, s már forrónadrágban vagy miniszoknyában is megcsodálhatják virgácsainkat. A női láb vonzereje azonban ettől cseppet sem csökkent, sőt a mai napig megvan a férfiak között stabil rajongótábora. Ha szép formájú lábfejjel, kecses bokával, izmos vádlival áldott meg minket a sors, ne féljünk megmutatni! Ezek a sztárok sem szégyenlősek, ha lábmutogatásról van szó, legyenek akárhány évesek is.

40 felett is bomba nők

A legszebb lábak királynője egyértelműen Tina Turner, aki fiatalkorában póninak érezte magát, mert úgy érezte, túl hosszúra nőttek a végtagjai. Felnőtt nőként már minden bizonnyal nem bánta, hiszen védjegyévé váltak. Heidi Klum 45 évesen és 4 gyerek anyjaként is nyugodtan mutogathatja lábait, amelyekre annyira büszke, hogy kétmillió dollárra taksálja őket – legalábbis a biztosítása szerint. A 176 centi magas modell lábai hosszúak és izmosak, de ugyanez mondható el a szintén elég magas Sandra Bullockról is, aki nemsokára 54 éves lesz, de ez cseppet sem látszik rajta. Mindketten legalább tíz évet letagadhatnának a korukból. Nagyon csinos lába van még az aprócska, ám annál formásabb Kylie Minogue-nak, az 53 éves, végtelennek tűnő lábakkal élő Elizabeth Hurley-nek, de a hatvanon jócskán túllépett Kim Basingernek is. Jennifer Lopezt sem hagyhatjuk ki a felsorolásból, hiszen fél karrierjét arra építette, hogy táncos lábai – kerek hátsójával együtt – izmosak, formásak, nőiesek.

Fotó: iStock.com/Primoz_Korosec

Fotó: iStock.com/Primoz_Korosec

Mégis hogy csinálják?

Lábunk oly sok igénybevételnek van kitéve. Hány és hány ezer kilométert gyalogoltunk, hányszor sanyargattuk kényelmetlen cipőkkel! Nem is csoda, hogy bütykök, bőrkeményedések, visszerek vagy seprűvénák alakultak ki rajtuk, a bőr egyenetlenségéről vagy a térd feletti bőr megereszkedéséről nem is beszélve. Melanie Griffith korát is ez árulja el, hiába műttette arcát fiatalosra.

Szabaduljunk meg a dohányzástól és a túlsúlytól

Bár a fent felsorolt sztárok kétségtelenül jó géneket örököltek, ez még nem lenne elég a szépségükhöz. Ha másért nem, bőrük érdekében minimalizálták a dohányzást és az alkoholfogyasztást, mert e kettő felel a ráncosodásért, illetve a bőr- és érhibák nagy részéért. No és persze a túlsúly: minél nagyobb súlyt kell cipelniük lábainknak, annál könnyebben alakulnak ki visszerek. Nem kell szupermodell vékonyságúvá változnunk, de az ideális testsúlyunkat érdemes elérni és megtartani. Ehhez alaposan vizsgáltassuk ki magunkat, rendszeresen ellenőriztessük vércukorszintünket, vérnyomásunkat.

Fotó: iStock.com/MoustacheGirl

Fotó: iStock.com/MoustacheGirl

Muszáj mozogni

A láb bőre akkor lesz szép feszes, ha rengeteget mozgunk. Vásároljunk kényelmes, jó tartást adó edzőcipőt, és irány a konditerem és a természet: gyalogoljunk, túrázzunk, fussunk, súlyzózzunk, a lényeg, hogy tornáztassuk meg jól testünket. Ez felfrissíti a vérkeringést, javít az erek állapotán, segít megszabadulni a felesleges kilóktól, a narancsbőrtől, és extra feszességet kölcsönöz izmainknak és bőrünknek.

Ügyeljünk a lábfejeinkre

Hiába szép a lábunk bokától felfelé, ha ápolatlan tappancsokban végződik. Száraz, olykor kirepedező bőrünket áztassuk hetente legalább egyszer ápoló olajos meleg vízbe, és időnként radírozzuk le az elhalt hámsejteket. A megkeményedett bőrt óvatosan távolítsuk el finom eszközökkel, és inkább a hidratálásra helyezzük a hangsúlyt. A rendszeres olajos masszázs nemcsak talpainknak, de egész lábunknak jót tesz, élénkíti a vérkeringést, oldja a stresszt, bőrünket pedig alaposan megpuhítja. A bütykök és a deformált lábujjak ellen hordjunk mindig a méretünknek megfelelő, kényelmes cipőt. Ha fáj a sarkunk, a talpunk, érdemes megnézetni szakorvossal, hátha speciális talpbetétre van szükségünk. Ha nem találtak semmi komoly elváltozást, a rendszeres talptorna segíthet karbantartani a területet és csökkenteni a panaszokat.