Stílus

Itt a bizonyíték, hogy az ősz haj egy hajszálnyit sem öreges

Még húsz évvel ezelőtt is jellemző volt, hogy amikor a nők szültek, levágatták a hajukat. Amint az első ősz hajszálak megjelentek, festetni kezdték. Később pedig kendővel takarták el. Ma már nem ilyen egyszerű a képlet – szerencsére.

Sőt, néhány évvel ezelőtt divatba is jött az ősz haj. Megjelent a divatlapokban, a ruhamárkák kampányfotóin. Ezüstszürke hajat kezdtek festetni maguknak a sztárok, a bloggerek és a legfiatalabb generáció tagjai is. Ha azt vesszük, hogy a divat reagál a társadalomra, a társadalom változásaira, akkor miért ne feltételezhetnénk, hogy az egyre öregedő társadalom eddig meg nem szólított tagjai felé fordul? Hogy egyszerre fontos lesz a divatházak számára a 40, 50, 60 fölötti nő és férfi. Hogyne lenne fontos? Ez a generáció már nem szeretne lemondani az életről, élvezni szeretné, sok esetben megvan hozzá (mármint annak a rétegnek, akikre a divatházak koncentrálnak) a vagyona is, amit nem szeretnének továbbörökíteni. El akarják költeni.

A társadalmi változás magával hozta a divat változását. Az ősz haj pedig egyre elfogadottabbá vált. Ennek ellenére nem szabad azt gondolnunk, hogy mindegy, milyen az ősz haj, az jól fog kinézni. A stílusos megjelenésnek ezüstös frizurával is megvannak a maga szabályai.

Az ősz hajszín elsősorban például azoknak áll jól, akiknek a hideg színek is. Magyarországon a többségnek a hideg színek állnak jól (a színtanácsadó szakemberek szerint ők a hideg színtípusba tartoznak). Akik ezüstösen, szürkésen őszülnek, bátran lenöveszthetik az ősz hajat, mert szépen kiemeli majd a saját, természetes színüket.

Ez még azonban nem minden! Az ősz haj akkor nem hat öregesen, ha mindig ápolt és gondozott. Fontos, hogy a frizurát is modern fazonra vágassuk. A frizura pedig nem minden, a legjobb, ha a ruhadarabjaink sem idejétmúltak, inkább modern darabok.