Siker

Megmérkőztek egymással a hazai fürdők, ki is hirdették a győztest

Ezen a nyáron már ötödik alkalommal versengtek a hazai fürdők egymással. Három kategóriában lehetett a legjobbra szavazni, ezekben az idei győztesek: egy nagy visszatérő, egy építészeti különlegesség és egy nagyváros kis fürdője.

Az Év Fürdője a magyarországi fürdők legnagyobb megmérettetése, amelynek során – közönségszavazásban – augusztus 31-ig bezárólag, három hónapon keresztül három kategóriában – Az Év Fürdője, Az Év Regionális Fürdője, A Helyiek Kedvenc Fürdője – közel 200 fürdő versenyzett.

A versenyben Az Év Fürdője címet a Harkányi Gyógy- és Strandfürdő érdemelte ki az idén. A Baranya megyei kisváros fürdője a 80-as évekig az ország egyik legismertebb és leglátogatottabbja volt. A 90-es évektől kezdve némileg lemaradt a versenytársaitól, és csak az utóbbi néhány évben zárkózott fel újra a legnépszerűbb fürdőhelyek közé. Itt található az ország talán legsokoldalúbban alkalmazható gyógyvize, amely mozgásszervi panaszok mellett bizonyítottan jótékony hatással van nőgyógyászati és bőrbetegségekre is. A gyógyulást pedig a város mikroklímája, a napsütéses órák magas számának köszönhető melegebb időjárás is elősegíti.

Harkány, 2018. július 20. Vendégek a Harkányi Gyógy- és Strandfürdőben 2018. július 20-án. MTI Fotó: Sóki Tamás

Vendégek a Harkányi Gyógy- és Strandfürdőben. MTI Fotó: Sóki Tamás

A 13,5 hektáros ősfás parkban található strandon 2016-ban szabadtéri csúszdapark épült, 2017-ben fedett gyermekvilággal, idén pedig egy komplett wellness részleggel és modern szaunavilággal bővült a fürdő.

Az Év Regionális Fürdője a Hagymatikum Makó lett. Az egyedi hangulatú Hagymatikum fürdő Makovecz Imre tervei alapján épült 2012-ben és magán viseli a híres építész jellegzetes stílusának jegyeit. A látványvilág mellett a fürdő különlegessége a gyógykezelések során alkalmazott marosi gyógyiszap. A fürdőben a 15 medence és a 4 csúszda mellett 9 szauna is található, köztük olyan specialitások, mint a gyógynövényes szauna.

Makó, 2012. január 17. Medence a Hagymatikum névre keresztelt makói fürdő élménymedencéket magában foglaló épületrészében. Nyílt napot tartottak a január 20-án nyíló, uniós támogatással, 3,6 milliárd forintból megépült, Makovecz Imre tervezte makói fürdőkomplexumban. MTI Fotó: Rosta Tibor

Medence a Hagymatikum névre keresztelt makói fürdő élménymedencéket magában foglaló épületrészében. MTI Fotó: Rosta Tibor

A Miskolctapolcai Strandfürdőt szavazták meg A Helyiek Kedvenc Fürdőjének. Miskolc három fürdője közül a legkisebb a Miskolctapolcai Strandfürdő, amely nem tévesztendő össze a közelében található világhírű Barlangfürdővel. A helyiek körében ismert és kedvelt strand wellness részlege egész évben várja a vendégeket, de népszerűségét a szezonálisan nyitva tartó úszómedencének, fokozatosan mélyülő családi medencéjének valamint röplabda és lábtenisz pályáinak köszönheti.

Miskolc, 2015. május 30. A csaknem hárommilliárd forintból újjáépült miskolctapolcai strandfürdő medencéje a rekonstrukció átadásának napján, 2015. május 30-án. MTI Fotó: Vajda János

A miskolctapolcai strandfürdő medencéje. MTI Fotó: Vajda János

Nagy küzdelem volt

A versenyben összesen 153 ezer szavazat érkezett – közölte a szavazást szervező termalfurdo.hu. A Miskolctapolcai Strandfürdő korábbi harmadik illetve második helyezései után tudta megszerezni a győzelmet. A Hagymatikum és a harkányi fürdő győzelme azonban a korábbi eredmények tükrében némi meglepetést okozott, mivel bár eddig is az első 10 között szerepeltek, legjobb eredményük egyaránt a tavalyi hatodik hely volt.

A korábbi szavazások során a győztes minden kategóriában magabiztosan nyert, idén azonban mind Az Év Fürdője, mind Az Év Regionális Fürdője kategóriában az utolsó napig kiélezett volt a verseny, a második helyezettek – a korábbi kétszeres győztes Hungarospa Hajdúszoboszló és a kiskunmajsai Jonathermál – arányaiban és összességében is kevés szavazattal maradtak le a győzelemről.