Siker

Tamás Gergely sokoldalú gasztrovilága

Ritkán látni ilyen mély alázatot és végtelen elhivatottságot valakinél, aki közösséget épít úgy, hogy még ma is az értékteremtés van a fókuszában és nem jól fialó vállalkozásként akarja viszontlátni munkájának gyümölcsét.

- Hogyan definiálnád magad? Gasztroblogger? Gasztronómus?

Fotó: Tamás Gergely/Gasztroworld

Fotó: Tamás Gergely/Gasztroworld

- Nem szeretem a gasztrobloggert, de igazából nem nagyon tudok jobb szót arra, amit csinálok. Inkább mondjuk azt, hogy egy elszánt közösségépítő vagyok. Soha nem tanultam újságírást, igazából mindig is autodidakta módon és a saját érzéseimre hagyatkozva próbáltam formálni, alakítani azt, hogy mi is akarok lenni. Megpróbáltam megtalálni a saját stílusomat, majd, ahogy kezdett kialakulni az, hogy ki is vagyok én, úgy próbáltam meg azt minél jobban egyfajta minőségi irányba elvinni. Azért jó pár év telt el az útkereséssel, de most már, ahogy látom nem céltalanul. Új lehetőségek adódtak, amelyek mindig valamilyen formában kihívást is jelentettek, majd ezekből építkezve fejlődtem szépen lassan. Ha meg kell fogalmazni azt, hogy ki is vagyok én, akkor azt mondanám, hogy egy gasztrofanatikus. De itt kiemelném, hogy a feleségem nélkül nem létezne a Gasztroworld-közösség. Az évek során tartotta bennem a lelket a betegségem alatt és most is támogatja a hülyeségeimet.

Fotó: Tamás Gergely/Gasztroworld

Fotó: Tamás Gergely/Gasztroworld

- Mi a te személyes történeted?
- Elég messziről kell kezdenem, mert sajnos az életem nagy részét a betegségem elleni küzdelem határozta meg. A mai írásaimat is a gyermekkorom emlékei határozzák meg, amikor is nagyon sokat utazhattam és rengeteg élményt szereztem a családom és az anyai nagyapám révén. Aztán jöttek az iskolák, a szakmák, de valamiért sehol nem találtam a helyem, de mindenből építkeztem egy kicsit. Élelmiszer és vegyiáru eladó, majd érettségi, aztán a pedagógia szakma, amelyet befejeztem, de diplomát nem szereztem. Ezután kezdődtek el a gondok, jött a munkahelykeresés, majd a munkanélküliség terhe, aztán kb. 2006 – ban a betegség. Ezután a folytonos küzdelem a túlélésért. 3 hetente ciklikusan újra és újra kezdődő folyamatos le-, majd felépülés. Kórházból ki, kórházba be, számtalan sokk, és megannyi elvesztegetett idő. Gyakorlatilag kb. 10 évig fogságban éltem, a lakás és a kórház között ingázva. Most már vannak lehetőségeim, de mivel nem tudok dolgozni, ezért csak abból tudok megélni, amit a családom ad számomra, és ez a legnagyobb teher számomra. Küzdök, mert nem tudom fenntartani magam, és ez a lehető legnagyobb teher számomra. A mindennapok lemondását nehezen dolgozom fel a siker érdekében.

Fotó: Tamás Gergely/Gasztroworld

Fotó: Tamás Gergely/Gasztroworld

- Hogy kezdődött nálad a gasztronómia iránti szerelem?
- A betegségem miatt gyakorlatilag egy hétig csak feküdtem, képtelen voltam enni, és fájdalom csillapítókon éltem. Az első pár év bizonytalansága, az, hogy nem tudták mi bajom, még nehezebbé tették az életem. Ott voltam kiszolgáltatva, küzdve az élet és a halál peremén, de tudtam, hogy többre vagyok hivatva. És ez adott erőt, hogy túléljem a legrosszabbakat is. A felépülések fázisát segítette a TV nézés, az álmodozás, főleg a TV Paprika nézése. Már gyermekkorom óta, a nagyapám révén nagy a szerelem a gasztronómia iránt, hiszen vadászott, horgászott, és én ebben mindig aktívan részt vettem, amelynek szerves része volt a főzés és az evés is. Ez teljesedett ki, és nőtte ki magát egyfajta életmentő vágyakozássá, amelyből végül is a Gasztroworld blog is született. Nem az volt a kérdés, hogy a gasztronómiával fogok foglalkozni, az volt, hogy ezt milyen formában teszem.

Fotó: Tamás Gergely/Gasztroworld

Fotó: Tamás Gergely/Gasztroworld

- Az elhivatottság mára kiteljesedni látszik a közösségi platformjaidon. Honnan indult? Mik a terveid?
- Ahogy említettem, ez egy végső, de nem elkeseredett lépés volt arra, hogy kihúzzam magam abból a nehéz helyzetből, amibe a saját hibámon kívül keveredtem. Mindig is tudtam, hogy valami olyat akarok tenni, ami mások számára is értéket jelent. Első körben a régiómat próbáltam volna bemutatni, de ez hamar elbukott, majd elkezdtem szétnézni és megismerni új embereket a gasztronómiába. Nem akartam sablonos lenni, és egy dolgot már az elején is tudtam, hogyha hiteles akarok lenni, akkor nem írhatok pénzért. Nem reklámot akartam, hanem sztorikat, élettörténeteket, portrékat, amelyek olyan elhivatott embereket, helyeket, éttermeket mutat meg, akik lehet, hogy nem a legnépszerűbbek, mégis ott van mögöttük egy – egy történet, amely, ha számomra érdekes, mások számára is az lehet. Én nem haverokat kerestem, nem barátokat akartam szerezni, hanem segíteni a jó ügyeket, a jó és példaértékű személyeket, akik megérdemlik, hogy megismerjék a történetüket, azt, amivel foglalkoznak. Ez alakult ki szépen lassan azzá, ahol most tart. Nem a számokért csináltam, az, hogy egy – két cikk sikeresebb lett, annak azért örültem, mert így még több emberhez eljutott azoknak a híre, akikről írtam. Aztán persze később derült ki, hogy hány embernek jelentett ez támogatást, és ebből később a humánerőforrás, ami szerintem a siker szempontjából a legfontosabb, kialakult egy jó, és szerintem összetartó közösség a platformokon.

Fotó: Tamás Gergely/Gasztroworld

Fotó: Tamás Gergely/Gasztroworld

- Számomra mintha a semmiből bukkantál volna fel….most viszont őrült tempót diktálsz magadnak, legalábbis ezt sugallja a kommunikációd. Mi az oka ennek?
- Mindig is próbáltam háttérben maradni. Reméltem, hogy a blog sikeres lesz, de mindig az volt a cél, hogy akiket bemutatok, azok profitáljanak ebből. Nyilván a betegségem miatt is, illetve, hogy teljesen más irányból érkeztem, senki nem ismert. És talán ezért tudok a mai napig hitelesen és pártatlanul kiállni ügyek, személyek és vállalkozások mellett. Egy dolgot már az elején tudtam, nem célom kritikussá lenni, nem szeretnék én lenni a sokadik megmondóember. Én az elejétől kezdve az élményeimről akartam beszámolni, és van egy tulajdonságom, miszerint mindig jól választok, mert érdekel, ahova megyek, utánanézek, és tudom élvezni, meglátom a jót a legtöbb dologban. Aztán, hogy ez egy olyan platformmá nőte ki magát, ahol kicsit dinamikusabbá válnak a dolgok, az azoknak az embereknek köszönhető, akik vállalják, hogy szerepelnek és elmondják a saját történetüket. És szerintem ezért lesz sokszínű, ezért szeretik sokan, mert, ahogy már előbb is leírtam pártatlan, és mivel nem gazdasági alapon választom a riport alanyaimat, ezért sokkal őszintébb is. És ez a hitvallásom, hogy egy őszinte gasztroweboldalt hozzak létre, ahol az edukáció, és a közösségformálás a legfontosabb.

Fotó: Tamás Gergely/Gasztroworld

Fotó: Tamás Gergely/Gasztroworld

- Hogyan látod a mai magyar gasztronómia helyzetét?
- Akikről írok, számomra ők a legfontosabbak. Persze számtalan olyan séf, gasztronómiai szakember van, akit kiemelhetnék itthonról és a nemzetközi szakmai közösségből, mert sokan, sokféleképpen formálták az elképzeléseimet. Az mindig is fontos volt, hogy személyesen is megismerjem a riportalanyaimat, mert számomra fontos, hogy megismerjem Őket, mint embereket, azt, hogy hogyan vélekednek a hivatásukról, valamint azt, hogy hogyan látják a hazai gasztronómiát, gasztrokultúrát. Amint én látom nagy most a szakadék, azok között akik nem tudják, vagy nem akarják elfogadni, hogy a hagyományok megőrzésének a legjobb módja, ha a megszokott ételeket alapjaiban újítjuk meg, és igazítjuk a modern szemlélethez, és azok között, akik elfogadják ezt. Szerintem a magyar gasztrokörnyezet számos olyan ember rejt, akik alapjaiban fogják megváltoztatni azt, csak ez a folyamat lassan és időigényesen megy majd végbe, mert edukálni kell a közönséget. De azt látom egyre többen adnak a minőségre, arra, hogy tényleg a legjobb alapanyagokból, a mai modern elvárásoknak megfelelő technológiával készült ételeket kóstolhassanak, amelynek van személyisége.

Fotó: Tamás Gergely/Gasztroworld

Fotó: Tamás Gergely/Gasztroworld

- Mit gondolsz a mai magyar gasztrokritika műfajáról?
Sajnos nem nagyon látom, hogy ma itthon lenne hiteles gasztrokritika. Vannak személyes jóbarátaim, akik jó úton haladnak, de sajnos a társadalmi berendezkedések miatt ma nem is lehet ezt a műfajt jól csinálni. Maga a jó kritika építő jellegű, amit maga a hely, a tulajdonos, a séf és a személyzet is el tud fogadni, mert olyan formában van megírva, amely kiemeli a pozitív dolgokat is, de hangsúlyozza azokat a dolgokat, amelyeket ki kell emelni, amelyen, ha javítunk, akkor az még jobbá teszi az ételt, a munkát, a helyet. A jó kritikus nem bújik álnév mögé, vállalja az arcát, tud hitelesen ítélni, és képes pártatlan maradni. És a legfontosabb, hogy megmutatja azt, amit megítél, hogy az olvasó eldönthesse, hogy elfogadja, vagy megcáfolja a kritikát. Azért itt ki kell emelni, hogy a mai világban mára az interneten bárki megítélheti az általa célba vett éttermet, amelynek megvan a jó és a rosszabb oldala is. Mindig vallom, hogy egyetlen étkezésből, tapasztalásból nem vonhatunk le megfelelő következtetéseket, hiszen mindannyian emberek vagyunk. Viszont a közösségi portálok céltáblájává teszik a jó, példás étteremtulajdonosokat, séfeket is a rosszindulatú, csalódott kommenteknek is, amelyek nem biztos, hogy a valóságot takarják. Viszont mivel emberek vagyunk, így én is, gyakran az értékelések alapján választok ismeretlen éttermet, szállást stb. Szerintem ezek nagy részben reálisak.
- Szoktál otthon is enni? Vagy csak étteremben? 
- Persze. Édesanyám, a feleségem és jó magam is szinte mindennap főzünk. Ahogy írtam, úgy nőttem fel, hogy sosem kellett menzán ennem, mert otthon mindig volt friss étel az asztalon. Számomra mindig is fontos volt a minőség, amelyet nagyapámtól is örököltem. Szerintem kint az erdő szélén lettem az az ember, aki ma vagyok, aki rajong az egyszerű, finom és ízletes ételekért.
- Csak az étel vonz vagy minden ami gasztronómia? 
- Természetesen azt szeretem a gasztronómiában, hogy annyira komplex, ha csak az ételeket, az éttermeket nézem, mindennek megvan a maga szépsége. Igy persze, látom és érzem a szépséget a koktélokban, a kávékban, a szendvicsekben, a magyar konyhában, a barbecue-ban és a fine dining – ban is. Mindig is cél volt, hogy a közösségi platformon és a weboldalon is minél sokoldalúbban mutassam be a gasztronómiát.
Tamás Gergely az interjú alatt többször említette betegségét, amelyről szintén nyíltan beszélt és amelyet zárszóként megosztanék, mert ha csak egy embert segít az ő története, már sikerül: – A betegségem, ami nem titok, nincs benne semmi olyan, amiről ne beszélhetnénk. Ciklikus neutropenia, amely egy fehérvérsejtekkel összefüggő betegség. Általában ez gyermekeknél fordul elő, felnőtkorban nagyon ritka, kb. egymillió emberből, kettőnél találkozhatunk vele. Nagyon alacsony fehérvérsejtszám jellemző, a nulla közelében. Ezért nagyon hajlamos vagyok a fertőzésekre. Az évek során sok veszteség ért, de nem ezek hajtanak.