Siker

Ő, a világon az egyetlen nő, aki ezt tudja!

Biles már tavaly októberben bemutatott egy olyan hihetetlen ugrást, amit más nő még nem csinált meg nemzetközi versenyen. Ezt a kombinációt - dupla nyújtott testű fordulat fél csavarral - azóta Bilesnak hívják. De most ezt is túlszárnyalta.

Simone Arianne Biles 1997-ben született az Ohio állambeli Columbusban. Miután kábítószerfüggő édesanyja nem gondoskodott róla, húgával, Adriával együtt a nagyszüleihez kerül.

Fotó: shutterstock

Fotó: shutterstock

A gyerekek helyzete 2000-ben lett jobb, amikor anyai nagyapja és annak második felesége kezdett gondoskodni róluk, 2003-ban pedig örökbe is fogadták Simone-t és Adria nevű testvérét. Ezek után jobbnak látták a nagyszülők, ha Bines otthon tanul: a középiskolát magántanulóként végezte el, 2015-ben érettségizett le, egy évvel később pedig csodát tett a riói olimpián.

Fotó: shutterstock

Fotó: shutterstock

Az édesanya révén belizei állampolgársággal is rendelkező Biles először hatévesen, a napköziben próbálta ki a gimnasztikát. Egyből látszott, hogy óriási tehetség, nyolcéves korában pedig már saját edzője volt.
Simone 2011-ben vett részt az első komolyabb versenyén, a texasi Huntsville-ben rendezett American Classic elnevezésű viadalon egyéni összetettben harmadik lett, az ugrást és a gerendát viszont megnyerte.

Fotó: shutterstock

Fotó: shutterstock

A négyszeres olimpiai és tizennégyszeres világbajnok tornászlány olyat mutatott a hétvégi Kansas Cityben tartott amerikai bajnokságon, amit még nem láthattunk soha. Biles, aki alig múlt 22 éves, dupla hátraszaltóval ugrott le a gerendáról, amibe még egy dupla csavart is beletett.

Majd vasárnap a talaj döntőjében ugrott szintén első nőként tripla fordulatot duplaszaltóval.

Már a gondolatától elszédülünk, ez az alig 145 centis apró tornász pedig újabb és újabb bravúrokkal kápráztat el bennünket.